2016. július 23., szombat

Vendégírónk, Miklóssy Niki gondolatai - Interjú


Üdv mindenkinek! Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel ajánlom figyelmetekbe a jelenlegi interjút, melyben Miklóssy Niki válaszol majd néhány kérdésre! :) Nikinek pedig köszönöm, hogy részt vett a gyakorlati feladaton, s hogy ezután interjút is volt alkalmam készíteni vele. Nekem nagyon tanulságosak voltak a válaszai, a gondolatai... remélem, hogy Ti is érdekesnek találjátok majd!

Szatti: Mint minden interjú esetében, tőled is megkérdezném, hogy hogyan jött az írás gondolata?
Niki: Mióta megtanultam írni és olvasni, azóta mindig írtam valamit (pl.: blogot, történeteket, naplót, tényleg bármit), szóval ez nálam mondhatni már teljesen természetes tevékenység.

Sz.: Mióta tekinthető ez a dolog rendszeresnek vagy számodra mikor vált egyértelművé, hogy ez több, mint puszta hobbi?
N.: Három éve lesz nyáron, hogy belevágtam az első könyvembe, azóta csinálom folyamatosan. Először csak egyfajta fellángolásként indult, a körül kezdtem el újra rendszeresen olvasni is, és egy „ezt én is tudom csinálni” felkiáltással belevágtam, aztán (újra) jól bele is szerettem.

Sz.: Van valamilyen konkrét célod/terved vele kapcsolatban vagy csak szívesen űzöd a szabadidődben?
N.: Régóta szeretnék elindítani egy blogot, de valahogy sosem jött még ki úgy, hogy bele merjek vágni, mert nem igazán van időm folyamatos posztolásra, viszont a Könyvmolyképző Aranymosás pályázatára nagyon készülök, ott szeretnék elindulni az idén, már a pályamunkám is nem sokára készen lesz.

Sz.: Az Aranymosás pályázata az első számodra, vagy előtte más pályázatokkal is próbálkoztál már?
N.: Ez volt a legelső alkalom. Rengetegszer gondoltam már rá, hogy kipróbálom magam egy ilyenen, de aztán vagy nem jutott rá idő, vagy nem tetszett a versenykiírás, vagy csak féltem elküldeni, így most különösen meglepett és jól esett, hogy elsőre vendégíró lehettem.

Sz.: A pályázatokat mindig jó ötletnek tartom. Tapasztalatszerzés és fejlődés szempontjából is remek részt venni rajtuk, meg képet kaphatsz arról, hogy milyen véleménnyel vannak rólad mások. Jó visszajelzést jelent.
Akkor, mint mondtad, bloggal nem rendelkezel, viszont ezen kívül van olyan olvasó, aki szívesen véleményezi az írásaidat? Barát, családtag?
N.: Barátok olvasnak, 2-3 ember rendszeresen mindent, a többiek inkább kampányszerűen, ha olvasni támad kedvük.


Sz.: S nekik mi a véleményük? Milyennek találják az írásaidat?
N.: A legközelebbi barátaim jól fogadták, olvastak tőlem, támogatnak és nagyon tisztelem bennük, hogy akkor se akadnak ki tőlem, ha az agyukra megyek az írói problémáimmal. De mondhatom, hogy általánosságban is jól fogadják az emberek, gyakori kérdés, hogy olvashatnak-e tőlem valamit.

Sz.: Milyen témakörben alkotsz szívesen? Van kimondott műfaj, amely a kedvenced?
N.: A romantikus műfajt érzem igazán magaménak, az elmúlt három évben az írásaim legnagyobb része romantikus volt, viszont szeretem néha ezt keverni egy kis rejtéllyel, humorral vagy akár fantasyval.

Sz.: Általában minden író számára van egy olyan terület vagy pont az írásban, amiben nehezére esik alkotni. Valakinek a leírások okoznak gondot, másnak a párbeszédalkotás... neked van ilyen negatívum vagy kritikus pont, amiben úgy érzed, gyengébb vagy?
N.: A leírások mindig problémásak. Ha valamilyen helyet kell leírni, akkor attól szoktam félni, hogy esetleg túl hosszú vagy unalmas lesz, megakasztja az olvasást, amit magam sem szeretek. A szereplőleírásokat viszont sokszor csak elfelejtem, aztán utólag gondolkozom rajta, hogy valahová azért mégiscsak be kéne szúrni egy-egy információt a fejemben életre kelt szereplőkről.
A karakterek kidolgozása mindig kihívás nekem, főleg hosszabb írásoknál. Sokszor okoz problémát, hogy egy-egy karakter ne csak „kétdimenziós” legyen, hanem valódi, hús-vér emberekké váljanak. Nagyon sokat olvastam mostanában a témában, mindenféle technikákat próbálgatok, például a szereplő kérdőív kitöltését, remélem, hasznosak lesznek.

Sz.: Spontán író vagy, vagy szükséges előre megtervezned a mindennapjaidat az alkotáshoz?
N.: Nekem csak egy fülhallgató és egy kis nyugalom kell, egyébként bárhol tudok írni, viszont próbálom minden estém úgy alakítani, hogy ha csak öt mondatot, akkor annyit is leírjak, mert hajlamos vagyok nagyon sok ideig elfeledkezni egy-egy történetemről, főleg, ha egyszerre többet is írok, ami például regényírás közben bizony fejtörést okoz, mikor be szeretném fejezni. És a rendszerességgel egy idő után már tudom, hogy estére össze kell csoportosítanom a gondolataim, aztán ha billentyűzet elé kerülök, már csak bepötyögöm.

Sz.: Mindenkinek más és más jelent inspirációt. Te honnan merítesz ihletet? Mi ösztönöz és motivál téged az alkotásra?
N.: Mindig kell valamilyen impulzus, egy beszélgetés, egy zene, egy séta, vagy egy jól eltöltött délután. Mostanában kezdtem felfedezni, hogy szinte minden jelenetemhez tudnék társítani valamit, amit rajtam kívül valószínűleg nem értene meg más, de én tudom, hogy annak a jelenetnek az ötlete innen jött. A pályázatom ötlete például egy egyszerű Duna -parti séta során született meg, amikor tényleg végigsétáltam a szereplőm által végigjárt utat.
A motivációt talán az jelenti, hogy nagyon sok mindent kiírhatok magamból ezen keresztül, nem igazán szorulok ösztönzésre, inkább igényem van rá, hogy papírra vessem a történeteimen keresztül az érzéseim, akár pozitívak, akár negatívak azok.

Sz.: Mi az, amivel sosem próbálkoztál még az írásban, mert mondjuk félsz megragadni és kipróbálni?
N.: Hű, nehéz kérdés, mert imádom kipróbálni magam mindenfélében. Az egyik ilyen talán a krimi, ahol a fókusz teljes mértékben a rejtély megoldására kerül. Sosem éreztem magam annyira elhatározottnak, hogy ki tudjak találni egy teljes cselekményszálat, aztán azt módosítás nélkül megírjam, ezért ez kimaradt.
Sz.: Meg tudom érteni. Egyszer én is próbálkoztam krimivel, de talán ez az egyik legösszetettebb dolog, a rejtélyek összekapcsolása... nekem nem igazán ment. Nehéz folyamat. 

Sz.: Van olyan élményed/emléked, amely az íráshoz kapcsolódik? Különleges pillanat vagy megtapasztalás, ami a mai napig meghatározó a számodra?
N.: Nem egészen egy éve, hogy abba akartam hagyni az írást, mert borzasztóan sikertelennek éreztem magam, sokkal többet bántott az, hogy nem úgy sikerül, ahogy én szeretném, és hogy nem szívesen olvasnak, mint amennyire élveztem a folyamatot. Aztán az utolsónak szánt novellám mégis olyan sikert aratott a barátaimnál, hogy ahelyett, hogy abbahagytam volna, inkább sokkal nagyobb lendülettel folytattam és belevágtam például az Aranymosás pályázatba. Akárhogy is sikerüljön, mindig hálás leszek a barátaimnak, hogy nem hagyták, hogy befejezzem és most is támogatnak.
Sz.: Jól esik a visszajelzés bárkitől... ha oldalad van, nagyon jó érzés, hogy olvasnak és véleménnyel illetnek, de mindig kivételes és sokkal kedvesebb, ha közeli barát vagy családtag értékeli egy-egy írásodat. Még a negatív vagy kevésbé jó visszajelzések is jobban esnek. Komolyabban vesszük. Legalábbis, nekem mindig nagyon fontos egy-egy barátom, vagy például még ennél is édesanyám véleménye.

Sz.: Néhány mondatban meg tudnád fogalmazni, hogy számodra mi az írás lényege? Miben rejlik a szépsége?
N.: Kiadni magamból mindent azon a kis világon keresztül, amit én alkothatok meg, ahol bármi megtörténhet. Nagyon jó érzés, mikor összeszedem a bátorságom, hogy valakinek átadjam egy történetem és látom, hogy célba ért az üzenet és tényleg tetszett neki, amit olvasott. 

Sz.: Amióta írással foglalkozol, ért már bármilyen negatív megtapasztalás, kritika? Hogyan kezelted a helyzetet? Mit tudtál belőle a hasznodra fordítani?
N.: Kifejezetten rosszindulatú kritikával eddig még nem találkoztam, ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, viszont akadt egy-két negatív kritika, de szerencsére mindegyik abszolút építő módon használt. Volt, ami rosszul esett, de aztán be kellett látnom, hogy igaza van és változtattam. Sokszor szoktam kérni is, hogy mondják, ha valami nem stimmel vagy nem jó, mert belülről sok minden nem tűnik fel, ami egyébként kívülről ordít, szóval mindenképp hasznos tud lenni, szükséges a fejlődéshez.

Sz.: Sokan vannak, akik félnek, nincs elég önbizalmuk az íráshoz és emiatt nehezebb is meg számukra az alkotás. Mit tanácsolnál másoknak? Hogyan jellemeznéd nekik ezt a tevékenységet? Mire vigyázzanak, figyeljenek?
N.: Írjanak, amennyit csak tudnak, fogalmazzanak, olvassanak sokat és lapozzák fel a helyesírási szótárt, nézzenek utána mindennek, aminek szükségét érzik, tanuljanak meg különböző alkotási technikákat és ne adják fel, ha az első nem sikerül. Hosszú az út, míg az ember kitapasztalja, hogy mit csinál jól, mik a hibái és hogyan tudja azokat kijavítani.
Mindenképp lelkileg megterhelő folyamatként jellemezném, szerintem akkor lesz valamiből jó, ha abban benne van az alkotó szíve-lelke, mert a többin lehet csiszolni.
Szerintem az írásnál egyrészt nagyon hasznos tud lenni a rendszeresség, mert könnyű kiesni a lendületből és utána nehéz visszakerülni. Illetve az írói válságtól se féljenek, mert szerintem mindenkivel előfordul néha, csak próbáljanak meg ne sokat rágódni rajta.

Nagyon szépen köszönöm Niki! Nekem nagyon hasznos volt látni, hogy Te miképpen vélekedsz ezekről a dolgokról! Köszönöm a válaszaidat, a részvételed és remélem, hogy másoknak is tanulságul szolgál majd minden gondolatod! :)

Nincsenek megjegyzések: