2017. január 14., szombat

Ajánlott könyvíró programok, hogy hatékonyabban alkothass



Bevallom, eléggé meglepett ez a kifejezés, hogy könyvíró program, amikor először találkoztam vele a napokban. "Egy program, ami helyettem ír?" - jutott eszembe az első gondolat, amellyel talán nem is lőttem annyira messzire. Mindenesetre, belevetettem magam a témába és több programot is kipróbáltam, hogy egyrészt bővítsem az ismereteimet - ami eddig elég hiányos volt tekintve, hogy a könyvíró programoknak még csak a létezéséről sem tudtam -, másrészt pedig, hogy megoszthassam veletek itt, a Pennán a tapasztalataimat.
Nálam az írás mindig úgy zajlik, hogy először is megnyitom a Word-öt, fogad a jól ismert fehér felület, majd elkezdem gépelni a sorokat. Ha az évek során történeten dolgoztam, akkor mindig külön dokumentumban szerkesztettem meg a prológust, a tartalomjegyzéket, avagy a fejezetek listáját, az epilógust, és még a fejezeteket is külön-külön mentettem el, hogy ne egyetlen nagy fájlt kelljen végig görgetnem, ha visszakeresnék valamit. Ez is lehet egy módszer és végülis, mindenkinek azt kell alkalmaznia, ami bevált és amivel boldogulni tud. 
Viszont, vannak más alternatívák is, amelyeket lehet, hogy azért nem használunk, mert túlságosan idegennek tűnnek - jobb a megszokott, miért váltanék?! -, vagy azért, mert nem is ismerjük őket és nincs is róluk tudomásunk.


1. A közkedvelt - Scrivener

Ezzel a programmal kezdtem a vizsgálódást, miszerint mi is az a könyvíró program, hogyan kell elképzelni és milyen plusz lehetőségeket nyújt, ami miatt áttérhetnék a megszokott word-ös megoldásról, például erre?
Ami talán a legnagyobb előnyét jelenti, az az átláthatóság. Legalábbis, ami az alkotásunkat illeti, mert a felület hagy némi kívánnivalót maga után, de erre még visszatérek. Írás szempontjából, szerintem mindenki boldogulni tud vele, kezdő és haladó író egyaránt, viszont a hangsúly leginkább a kezdőkön van, hiszen nem mindegy, hogy milyen programmal kezdi az ember az ismerkedést, amikor könyvíró programok után kutat. Bár a program angol, szerintem jól lehet vele boldogulni és néhány körbejárás után, könnyen meg lehet szokni, mi merre található. Bár, személy szerint nem bántam volna, ha van magyar nyelvbeállítás, mert azért úgy sokkal könnyebb elszórakozni ezzel a dologgal, mint tapogatózni az angol kifejezések között.
Ami számomra a legtetszetősebb volt, az a parafatábla, amelyre virtuálisan tűzhetjük ki a gondolatainkat, ötletmorzsáinkat. A való életben is szeretnünk jegyzetelni, a fontosabb dolgokat látható helyre kiírni, és ebben a program maximálisan partner. A program lényege, hogy fókuszváltással egyszerre láthassuk a készülő művünket közelről és távolról, így egy mozdulattal át lehet látni a teljes egészt a részletekig. Közelről nézhetjük át a fejezeteket, a párbeszédes jeleneteket, és távolról magát az írást, a felépítést, a tagolást és megformálást. Könnyen váltogathatjuk a nézetet, amellyel egyszerűbben és hatékonyabban végezhetjük az írást, mindemellett pedig minden háttéranyagot egyetlen felületen lehet kezelni, hogy folyamatosan kéznél legyen az alkotás során.
A parafatábla használata mellett a párhuzamok kiemelése is tetszett, azaz a kulcsszavak használatának rugalmassága. Szinte bármire rákereshetünk a szövegben, így könnyedén megjeleníthetjük azokat a jeleneteket, amelyekben például két adott szereplő együtt van jelen a szituációban. Így átláthatjuk, hogy például X-nek és Y-nak mikor van közös jelenete a történetben.

Ami számomra negatívum volt, hogy nincs benne helyesírásellenőrző, ami azért valljuk be, nagyon is hasznos tud lenni még akkor is, ha nem jellemző ránk a helyesírási hibák halmozása. Ebből a szempontból a word alkalmasabb, viszont ott is vannak néha olyan szókapcsolatok, amelyeket nem tud megfelelően javítani vagy jelezni számunkra, hogy nézzünk utána.
A másik dolog, a nyelv. Persze, aki jártas az angolban, annak ez nem lesz probléma, viszont nem mindenki beszéli vagy érti tökéletesen, és emiatt talán nehezebb kezelni a felületet, vagy átlátni az általa nyújtott lehetőségeket. Ha rászánjuk az időt és kipróbáljuk a funkciókat, akkor előbb-utóbb rá lehet hangolódni és együtt lehet vele dolgozni, de mindenképp előnyös lett volna, ha biztosít magyar nyelvhasználatot is a program.
A harmadik dolog pedig, ami szerintem szintén hátránynak tudható be, az a 30 napos próbaidő, aminek a lejárta után több, mint tízezer forintot kell kifizetni a teljes program használatáért. Akinek persze abszolút beválik ez a dolog és a későbbiekben is gyakran használja majd, annak megéri majd megvenni a teljes verziót.
Pozitívum
- könnyen kezelhető felület
- teljes egészében vagy részleteiben áttekinthető mű
- jegyzetek, háttéranyagok készítése 
- kulcsszavas keresés, párhuzamok kiemelése
- számtalan formátumba való konvertálási lehetőség (ebook formátum is)

Negatívum
- 30 napos próbaidő után fizetős lehetőség
- nincs magyar nyelv



2. A mindig elérhető - Novelize

Az előző könyvíró programmal ellentétben, ami lementhető, ez felhőalapú szolgáltatás, akárcsak a Onedrive vagy más okos alkalmazások. Ennek használata attól függ, hogy mennyire bízunk ezekben a lehetőségekben, miszerint neten mentsünk el a munkánkat és ne gépen. Ez utóbbival kapcsolatban is vannak ellenérzések, viszont akikkel beszéltem erről a dologról, még mindig jobban bíznak a felhős megoldásban, hiszen megesik, hogy a gép gondol egyet, összeomlik vagy valami hiba lép fel és elúszott minden rajta tárolt munkánk.
Bármelyik megoldást is választja az ember, akinek a felhőalapú lehetőség tetszetősebb, érdemes kipróbálnia a Novelize alkalmazást, hiszen így mobilról is elérhetőek az alkotásaink. Az előző programhoz képest ez talán bonyolultabb volt első ránézésre, viszont egy órával később már magabiztosan tudtam tájékozódni a funkciók között. Számomra talán még azért is volt szimpatikusabb, mert a bloggerben rengeteget dolgozok és ez is hozza a fehér-narancs színvilágot, aminek köszönhetően otthonosabban tudtam mozogni a felületen. Amit mindenképp szokni kell, az a fülek és menüpontok elhelyezése, amelyek bár praktikusan beleolvadnak a környezetbe (ezáltal tényleg csak az üres felületre tud fókuszálni az ember), ezáltal sokkal nehezebb tájékozódni közöttük. Itt alkalmazhattak volna halvány színeket vagy megkülönböztetéseket, de ez lehet, csak az én személyes meglátásom. A Scrivener-hez hasonlóan, itt is egy felületen lehet kezelni a háttéranyagokat, jegyzeteket, fejezeteket stb, így könnyen hozzáférhetünk minden írásunkhoz, amit itt tárolunk és egyszerűen válthatunk egy munkánkról a másikra.

Ami ennél a programnál abszolút szimpatikus volt számomra, hogy még külön napi vagy heti tervet is be lehet állítani. Azt is meg lehet adni, hogy például a héten mit szeretnénk megvalósítani vagy meddig szeretnénk előrehaladni a történettel, mindehhez pedig jelzést is beállíthatunk, s így a program jelzi, mikor értük el a kitűzött célunkat. Ez mindenképp hasznos lehet azoknak, akik nyomon szeretnék követni a haladásukat, egy kiegészítő jellegű, játékos megoldással párosítva.

S persze, nincs jó rossz nélkül, így ennek a programhasználatnak is megvan a negatívuma. Egyrészt, ez is próbaidős alkalmazás... ha jól értelmeztem, akkor tizenhét hónapig használható ingyenesen, és a regisztrálásnál kötelező megadni a bankkártyaszámot is, amit azért nem szívesen adok ki csak úgy. Ezután havonta kell egy bizonyos összeget kifizetni, vagy akár egy évre előre is lehet regisztrálni a program korlátlan használatának érdekében.


Pozitívum
- átláthatóság, letisztult felület
- teljes egészében vagy részleteiben áttekinthető mű 
- jegyzetek, háttéranyagok készítése 
- három másodpercenkénti automatikus mentés
- felhőtárolás
- célok kitűzése, tervek készítése

Negatívum
- 17 hónap után fizetős lehetőség

Ennek a bejegyzésnek a témája számomra is újdonság volt és biztosan még több mindent lehetne elmondani, ha aktívan használnám is őket, de azt hiszem maradok a jól bevált és megszokott Wordnél. Viszont örülök, hogy egy kis kutatómunkával erre a témára is rálátást nyerhettem és ha legközelebb szembetalálkozok ezzel a kifejezéssel, hogy könyvíró program, már nem fogok nagyokat pislogni.

Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés is és hasznosnak találtátok! Előre is köszönöm a kommenteket, hozzászólásokat és véleményeket!

3 megjegyzés:

Adrienn írta...

Szia!
A másodikat eddig nem ismertem, de érdekesen hangzik! Le fogom csekkolni. Amit én még hozzátennék, az a Writeometer. Nem kifejezetten program, inkább egy app telefonra, tabletre, amivel nyomon követhetjük, mikor mennyit írtunk. Szerintem nagyon hasznos kis app, egy időben amikor hosszabb ficet írtam sokat használtam, jó volt látni ahogy növekedik a szavak száma a diagramon.
A Word alternatívájaként én használom még a Google Dokumentumokat, ami automatikusan minden leütés után menti az írást a felhőre. Elérem így gépen és tableten is az irományokat (net kell hozzá persze, de van offline funkció is), ami hasznos, ha út közben mondjuk átolvasnám, mit írtam.
Ennyit szerettem volna hozzáfűzni, érdekes cikk volt :)

Szatti írta...

Nagyon szépen köszönöm, Adrienn! Mindenképp megnézem majd az appot, amit javasoltál! Jól hangzik!
Köszönöm a véleményed! :)

Helga írta...

Sziasztok!
Nekem is volt szerencsém kipróbálni egy hasonló programot, úgyhogy szeretném veletek megosztani a tapasztalataimat. :) Ez egy online lehetőség, a neve Litlift. Teljesen ingyenes, regisztrációhoz csupán e-mail címet kell megadnod. Könyvek és novellák írásához szerintem egyaránt hasznos. Angol nyelvű az oldal, de az ablakban, ahol írni kell a szerkesztéssel kapcsolatos ikonok magyarul vannak feltüntetve, így nagyon gyorsan beletanulhattok a kezelésébe. Külön fülön létrehozhatod a karaktereidet. Nagyon részletes, alapos információkat tudsz beállítani hozzájuk, mint például a származás, hobbik, születési idő, család, egyedi szóhasználata stb. stb. Számomra olyan kérdéseket is feltett a karakterrel kapcsolatban, amire elsőre nem is gondoltam volna. Ami nagyon tetszett, hogy van egy úgynevezett generátor, ahol beállíthatod, hogy női vagy férfi szereplőt szeretnél és felajánl csomó névlehetőséget. Beállíthatod azt is, hogy csak nevet generáljon számodra, vagy egy teljes leírást. Én jobban szeretem magam felépíteni a karaktereket, de mellékszereplők név választásánál nagyon hasznos tud lenni. Ehhez hasonlóan helyszíneket, fontosabb tárgyakat is hozzáadhatsz a történethez, és ezeket a leírásokat a könyv írása közben is elő tudod hívni. Ha vannak fontosabb események, amiket mindenképpen beleakarsz írni a történetedbe, csak még nem tudod, pontosan hol helyezd el az idővonalon, akkor az úgynevezett "Plotlines" fülön ezt is külön leírhatod, így biztosan nem felejted majd ki. Hátránya talán a helyesírás ellenőrzés, mert ugyan van ilyen lehetőség, de sajnos magyar nyelvet nem tudsz rajta beállítani, illetve egyesek talán azt is annak gondolhatják, hogy online felületről van szó, tehát internet kapcsolat mindenképpen kell hozzá. Kipróbáltam, és nagyon sokáig elszórakoztattam magam vele. Sok olyan kérdést felvetett bennem a történetemmel kapcsolatban, amire szükség volt. A karakterek pontosításához szerintem még használni fogom, de az írásban azt hiszem én is régimódi leszek, és maradok a jól bevált wordnél.
Remélem azért van, akinek tudtam ezzel segíteni! :)