2017. február 8., szerda

Félelmek, melyekkel minden író szembesül

Ha a félelem és az író megnevezést párosítom, minden bizonnyal az ihlethiány jut többek eszébe, viszont az ihlet elvesztése, keresése és annak megtalálása csak egyetlen dolog a sok közül, melyekkel íróként szembe kell néznünk. Amióta létezik az emailes lehetőség a Penna életében, nagyon sokan fordultok hozzám egyéni kérdésekkel és kérésekkel, amelyeknél bár én vagyok az a fél, aki megpróbál tanácsot adni, én magam is tanulok valamit a problémáitok által. Tapasztalok, informálódom és sokszor olyan dolgokat is megismerek, amelyekre addig nem is gondoltam volna felvetülő problémaként. Ebből is látszik, hogy nem vagyunk egyformák, viszont azonosan keressük a lehetőségeket és a megoldásokat arra, hogy sikeres és tartalmas művek születhessenek a kezünk alatt. Bár elértőek a céljaink, valahogy a megtett út, vagy a haladás irány olykor-olykor ugyanazokat a kérdéseket sorakoztatja fel.

Most összeszedtem az általam vélt írói félelmeket, amelyekkel legtöbbször találkozok az emailek során:


1. Nem vagyok elég jó!

Vannak pillanatok, amikor én magam is így érzem... nem elég jó, nem tudom úgy megírni, ahogy szeretném, kevés és egyszerűen nem jó, nem elég jó. Nincs olyan író, aki ne tapasztalta volna már meg ezt az érzést, és szerintem ez rendjén is van. Néha elégedetlennek kell lennünk, hogy még többet ki tudjunk hozni önmagunkból. Ha mindig elégedettek lennénk és sosem találnánk hibát a munkánkban, valószínűleg hiteltelenné válnánk. Jó dolog az önbizalom, de az alázat sokkal többre képes sarkallni az embert, és bár szükség van magabiztosságra, még mindig többre tartom a kételkedést, mert akkor látszik leginkább, hogy szívvel-lélekkel ír valaki. Jól akarja csinálni, meg akarja mutatni, a tökéletességre törekszik és haladni akar.
Sok mindennel kapcsolatban csalódhatunk vagy veszíthetünk, de csak az a teljes kudarc, ha lemondunk ezekről a dolgokról. Ha felismerted a gyengeségeidet, akkor nincs más dolgod, mint szembenézni velük és tenni azért, hogy felül kerekedve rajtuk, elérhesd a céljaidat!


2. Nincs elég tapasztalatom!

Bár vannak az írásnak olyan területei, amelyeknél úgy gondolom, szükséges az élettapasztalat, de nem gondolom általános érvényűnek, hogy csak az tud jól írni, aki elért egy bizonyos kort. Mondanivalója ugyanúgy lehet egy tizenévesnek, mint egy negyvenen felüli személynek. A kérdés inkább abban van, hogy egy tizenéves képes-e olyan minőségi munkát kiadni a kezéből, mint egy nála idősebb és tapasztaltabb személy?
Itt gondolok a mondattani dolgokra, a helyesírásra, a szövegformálásra és az olyan esztétikai jegyekre, amelyek nem csak tartalmilag tesznek jóvá egy írást. Ilyenkor jelenthetnek jó segítséget a béták, akik kimondottan ezzel foglalkoznak és kicsit levehetik a vállunkról a terhet. Viszont ez is egy olyan lehetőség, amelyet igaz, jó kihasználni, de nem hiszem, hogy hosszútávon célravezető lenne. Ha helyettünk dolgoznak, sosem tanuljuk meg önállóan és egyedül elvégezni, így mindezt az írásra vonatkoztatva, ha a hibáinkat más javítja, bennünk senki sem fogja kijavítani. Továbbra is helyesírási hibákkal teletűzdelt munkát adunk majd ki a kezünkből.

A másik oldala ennek, hogy az idősebb írók gyakran elfelejtik, hogy ők is voltak tizenévesek, ők is voltak szárnyaikat bontogató kezdők, akik nehezen boldogultak az írás világában, és mindezt figyelmen kívül hagyva, olykor kíméletlen kritikákkal tudják illetni a náluk fiatalabb írókat.
Attól, mert valaki kezdő, az nem azt jelenti, hogy korából adódóan nem szabad komolyan venni. Viszont azzal is jó tisztában lenni, hogy kezdőként nem tudunk még mindent, van hová tartanunk és igenis, olykor meg kell fogadni mások tanácsait és meglátásait. Nem hiába létezik a kezdő és haladó megnevezés. Előbbiként, alázattal kell lennünk az írás és más írók iránt, utóbbiként pedig törődéssel és megértéssel kell fogadni mások próbálkozásait. Nem kell mindig egyetérteni a másikkal, de ha meghallgatjuk a másikat, már is többet tettünk, mintha befogtuk volna a fülünket.


3. Nem tudom befejezni!

Talán ez az a pont, amivel maximálisan együtt tudok érezni, mert nagyon sok olyan kezdetleges történetem van, amelyeknek még a mai napig sem értem a végére. Egyszerűen, eltűnt a lelkesedésem, nem volt több ihletem a folytatáshoz, nem volt időm a további fejezetekre, vagy már nem láttam benne ötletet. Egyszer szeretném befejezni ezeket az írásokat, de nem tudom, hogy képes leszek-e visszahozni azt a hangulatot, ami akkor létezett bennem és körülöttem. Amikor valamit félbehagyunk, nagyon nehéz újra elkezdeni... olyan, mint a diéta, amibe belevágunk, aztán már véget is ért és nagyon nem akaródzik újra neki futni, mert hát a csoki finomabb, nem igaz?
Viccet félretéve, ha belefogunk valamibe, érdemesebb a végéig kitartani és nem letenni a tollat a történet felénél, mert több, mint 60% esély van rá, hogy nem térünk vissza hozzá. S itt nem a kisebb szünetekről beszélek, amikor kimarad néhány nap vagy akár két hét is... ha már eltelt néhány hónap, ott már gondok vannak és érdemes mérlegelni a lehetőségeket, valamint az okokat, amelyek erre a megoldásra vezettek.
- Nem volt időd a történettel foglalkozni?
- Nem láttál benne elég ötletet?
- Nem kedvelted eléggé a karaktereidet?
- Nem megfelelő műfajt, vagy stílust választottál?

Ha ezek közül bármelyik is érvényesül, mindenképp orvosolni kell a problémát. Az időhiány esetében meg kell találni azt az intervallumot, amelybe belefér a történeteddel való dolgozás. Ha hétköznap elfoglalt vagy, akkor próbálj hétvégén találni 1-2 órát, amelyet maximálisan a munkádra tudsz fordítani. A kevesebb is több, mint a semmi.
Ha úgy érzed, nem eléggé eredeti, akkor próbáld először is végig gondolni, hogy mi a történeted fő mondanivalója, valamint mi az a cél, amely felé terelni szeretnéd az eseményeket. Ha ezzel megvagy, keress más alternatívákat! Lehet, hogy csak rossz szituációkat használtál, vagy nem megfelelő eseményeket sorakoztattál egymás után. Próbálj plusz jeleneteket alkalmazni, vagy akár dolgozd át a meglévőket más formában!

Az előzőhöz kapcsolódva az is lehet, hogy a karakterekkel van a probléma. Nem eléggé egyediek? Nem tudsz azonosulni a főszereplővel? Ilyenkor a mellékszereplőket is érdemes átnézni, mert a történet nem csak a főszereplőn múlik, hanem az egész szereplőgárdán, akik mozgatják a cselekményszálakat. Vedd sorra őket és próbáld olyan jellemvonásokkal felruházni őket, amelyek számodra is szimpatikusabbak, eredményesebbek a történet szempontjából és sikeresebben készítik elő a jellemfejlődést!
 A műfaj vagy stílus tekintetében lehetséges, hogy először romantikus történetet akartál írni, de közben valahogy elveszett a varázs, és már nem mozgat meg úgy a szerelmi vonatkozás, mint korábban. Próbáld esetleg keverni a stílusokat! Misztikus szerelmi történet, vagy mit szólnál, ha valamilyen bűnügyi eset történne? Lehet, hogy két stílus keresztezéséből ki tudod hozni azt a történetet, amit szeretnél!

Remélem, tudtam ezzel a bejegyzéssel is segíteni! Ha véleményed vagy hozzáfűznivalód lenne a leírtakhoz, írj kommentet!

Nincsenek megjegyzések: