2017. február 9., csütörtök

Vendégírónk, Zaveczky Lénárt gondolatai - Interjú

A Pennát le, ünnepre fel! gyakorlati feladat vendégírói bejegyzései közül, olvassátok szeretettel Lénárt gondolatait, akivel interjú készült. Néhány írói kérdés megválaszolásával jobban megismerhetitek őt, valamint meglátásai mindenkinek jó tapasztalatot jelenthetnek!
Szatti: Mióta foglalkozol komolyabban az írással?
Lénárt: December óta. Mivel nincs saját szobám, nehéz megoldani, hogy ne zökkenjek ki. Szerencsére szert tettünk decemberben egy laptopra, azzal bebújok a kis sarkomba, amikor már a lakótársam alszik, és így végre van lehetőségem írni. Jobb későn, mint soha…

Sz.: Rendszeres vagy spontán író vagy? Megtervezed, hogy mikor és mennyit írsz vagy olykor napok-hetek is eltelnek úgy, hogy nem munkálkodsz?
L.: Egyelőre spontán, de a személyiségemhez a rendszeresség áll közelebb.

Sz.: A környezetedben van olyan, aki tudja, hogy írsz? Szoktál mesélni róla, s ehhez kapcsolódóan van viszont-érdeklődés, hogy miket szoktál írogatni?
L.: Tudja mindenki, aki ismer, hogy szeretek írni. Én magam nem tartottam eddig semmit elég jónak ahhoz, hogy meg akarjam mutatni.

Sz.: Te miképpen látod önmagad? Mit gondolsz a műveidről?
L.: Kezdő vagyok, de mivel nagyon szeretek írni, talán érdemes lehet ezzel foglalkoznom. Mivel még keveset írtam, nem beszélhetek művekről, csak néhány összecsapott novellaszerűségem van. Ez a gyertyás történet lett az első, amit késznek éreztem. Három egymást követő este foglalkoztam vele délutános műszak után. Először csak gyorsan szavakká konvertáltam a fejemben lejátszódó filmet, aztán javítgattam rajta.
Sz.: Ha külső szemmel kellene véleményezni magad, mit gondolsz... mitől mondhatóak jónak az alkotásaid? Miben vagy más? Mi a te egyéni vonásod, mint írónak?
L.: Talán attól lehet jó, hogy egyszerűen fogalmazok. Kívülálló vagyok, mindig átlagos akartam lenni, de azt hiszem, jobb lesz, ha feladom…:) A szürkeség, az észrevétlenség a vágyam, csak figyelni másokat, de engem ne figyeljenek. Legalábbis ne közvetlenül. Ahogy kívülről figyelek, meglátok olyan összefüggéseket is, amik talán másoknak nem tűnnek fel. Nem tudom, mi az egyéni vonásom, ha lesz több rendesen befejezett írásom, majd kiderül…talán valamiféle borongósság, ami valahogy mégis optimista. Igen, talán az ellentmondások egysége lesz az egyéni vonásom.

Sz.: Hogy állsz a kritikával? Könnyen befogadod a téged ért véleményeket?
L.: Ha építő jellegű, ha érzem a jó szándékot, akkor nagyon érdekel!

Sz.: Honnan inspirálódsz, amikor mondjuk anyagot gyűjtesz egy írásodhoz?
L.: Olvastam valahol egy olyan mondást, hogy aki már élt 18 évet, annak egész életére van elegendő témája az íráshoz. Én elvileg már éltem kétszer annyit is, bár hogy tényleg éltem-e, az más kérdés…Tehát a valóság inspirál, amit látok, hallok, tapasztalok, olvasok.

Sz.: Mit gondolsz az ihlethiányról? Mit tanácsolnál másnak, aki mondjuk túl szeretne ezen lendülni?
L.: Szerintem lehet olyan, hogy evés közben jön meg az étvágy. Mivel tapasztalatlan vagyok, csak tippelem, hogy minél gyakorlottabb az ember, annál inkább tud írni akkor is, ha éppen nem jelentkezik a múzsa. :) De a túlerőltetés nem lehet hasznos, mert még a végén megutálja az ember az egészet, ha folyton sikertelennek érzi magát. A legjobb és legszerencsésebb az, ha valami emlékezetes körülmény kapcsolódik egy ihletett állapothoz, pl. valamilyen zene (én swinget hallgatok például), íz, illat stb. Ezek esetleg segíthetnek azt sugallni a tudatalattinak, hogy akkor most írás következik, tessék megfelelő hangulatba kerülni. J Tehát lényegében az arany középút a helyes (ebben is) szerintem: nem hinném, hogy érdemes hónapokig az ihletet várni, de a görcsös erőltetés sem tűnik vonzónak. Csak nyugisan, de rendszeresen. Én legalábbis így fogom csinálni.


Sz.: Kezdő íróként miképpen tudnád elképzelni mondjuk az 5 évvel későbbi énedet?
L.: Öt év múlva? Szeretném, ha addigra lenne mondjuk három kész könyvem. Ötleteim vannak.

Sz.: Milyen tanácsot tudnál adni másoknak az írással kapcsolatban?
L.: „Olvass, figyelj, írj!”

Sz.: Szoktál pályázatokon részt venni? Mennyire tartod fontosnak íróként aktívnak lenni ebben a dologban?
L.: Két alkalommal volt ilyen, az egyikre annyi visszajelzést kaptam, hogy „nem elég jó”, a másikról semmit. Szerintem érdemes lehet, hiszen sokszor pénzdíjasok. Amúgy azokkal az írásokkal az volt a baj, hogy hiányzott belőlük a szeretet. Az mindig baj egyébként…

Sz.: Mióta olvasod a Pennát? Olvasóként mit tudnál elmondani az oldalról?
L.: Tavalyelőtt ősszel ajánlotta egy kolléganőm, de rendszeresebben csak december óta olvasom. Nagyon jó és hasznos oldal, rengeteg jó tanáccsal, ötlettel, amelyek segítségével fejlesztheti magát az ember! Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, akit érdekel az írás.

Sz.: Mi motivált a gyakorlati feladatra való alkotásban?
L.: Decemberben ültem a laptoppal az ágyban, és a Facebookon megláttam azt a kolléganőmet, aki ajánlotta nekem a Pennát. Róla jutott eszembe, hogy fölnézek az oldalra, és láttam, hogy a gyakorlati feladat keretében lehet gyertya helyébe képzelni magamat. A kislámpám kiégett aznap este, de teljes sötétségben nem jó a monitort nézni, ezért égett az ablakpárkányon egy tömzsi, piros gyertya. Néztem a lángját, és arra gondoltam, hogy írnom kell.

Sz.: Általánosságban mit tanácsolnál azoknak, akik pályázaton vesznek részt? Mire kell figyelni?
L.: Tartsák be a formaságokat, mert könnyen kieshetnek már az elején. Pl. a Fantorzio pályázatára levélben kellett mellékelni egy rövid összefoglalót a műről. Később kiírták a szerkesztők, hogy sokan ezt elmulasztották.

Sz.: Milyen stílusban szeretsz leginkább alkotni, és miért?
L.: Realista, egyszerű stílusban, (legalábbis én ilyennek szeretném). Azért, mert ilyen vagyok. :)

Sz.: Mit jelent számodra az írás? Miben lenne más az életed, ha nem lenne a része?
L.: Az életem írás nélkül olyan, amilyen eddig mindig volt: monoton és céltalan. De ez múlt idő!

Sz.: Aki rendszeresen ír, az általában rendszeresen olvas is. Milyen stílusú, témájú könyveket szoktál forgatni? Van esetleg kedvenced, vagy amit szívesen ajánlanál?
L.: Jelenleg leginkább a kiadványszerkesztői vizsgámhoz szükséges húsz szóbeli tételt olvasom. Egyébként legjobban az életrajzokat, dokumentum jellegű írásokat, megtörtént eseteket szeretem, de nemrég rávettem magam a regényolvasásra is, mert hogyan akar írni, aki nem olvas? A bűn és bűnhődést választottam, és nem bántam meg, remek könyv. Érdemes a klasszikusokat választani! Érdekes, hogy nem szeretek képernyőről olvasni semmit, csakis az tetszik, ha foghatom és lapozhatom a papírt. Nagy kedvencem Hankiss Elemér utolsó könyve: A befejezetlen ember. Ennek ellenére van néhány mű, amihez csak digitális formában így jutottam hozzá. Például a Beszélgetések Istennel valami csodás, főleg a második rész. Ezt is tudom ajánlani. Figyelem, nem vallás!! Valójában az igazi szeretetről szól, ahogy majd az én könyveim is. 
Az interjú kapcsán, nagyon szépen köszönöm Lénárt részvételét, s hogy megosztotta velem/velünk a gondolatait! Remélem, hogy tetszett az interjú! Ha van hozzáfűznivalód, írj kommentet!

Nincsenek megjegyzések: