2017. március 10., péntek

Vendégírónk, Jagadics Eszter gondolatai - A név kötelez




Az írói álnév olykor nagyon jó és hasznos.  Azonban nem mindig. Ha sikerül egy ütős sztori mellé egy ütősálnevet találnod, akkor nyert ügyed van. Nem sorolok most példákat, de tapasztaljuk, hogy vannak írók, akiknek ez nagyon is bejött.
Én a saját tapasztalatom alapján tudom megítélni ezt a kérdést. Az első könyvem 2016. november végén Jagadics E. Veron írói álnévvel jelent meg.  Hatalmas dilemma után e mellett döntöttem. Bevallom nagyon nehéz döntés volt. Egyrészt ha írói álnevet használsz, azt szeretnéd, hogy ezzel ezt a tevékenységet elválaszd az életed egy másik részétől. Onnantól kezdve másik ember is leszel. Eleinte nem gondoltam, hogy szükségem lenne erre, de aztán megváltozott a véleményem és úgy döntöttem, hogy elszeparálom egy kicsit az írói létet a magánélettől.
Nehéz volt a megfelelő név kiválasztása. Először próbáltam a nevem betűiből anagrammát kitalálni, de így is csak egy hétköznapi név jött ki.  Elárulom, ami használható lett volna belőle az a Cservári Janka. Lássuk be nem túl hangzatos egy könyv borítójára.
Aztán úgy gondoltam a vezetéknevemet mindenképp megtartom, és marad a női név is. Végül az Esztert egy betűsre rövidítettem.  A Veronnak viszont története is van. A második keresztnevem Veronika. Az üknagymamámat Veronnak hívták. Érdekes nevére mindig is felkapták az emberek a fejüket. Egyrészt tiszteletből választottam az ő keresztnevét, másrészt az én keresztnevem rövidített változata is ez.


A könyv megjelenése után sok visszajelzést kaptam, hogy nagyon tetszik a névválasztás.  Ez jól esett, de olyan is akadt, akinek kevésbé nyerte el a tetszését. Volt olyan ismerős is, aki az anyakönyvi nevemen kereste a Titkok labirintusát és nem találta meg a polcokon. Ha eredménytelen a keresés, sokan feladják, nem keresgélnek tovább.
Én tapasztalatként éltem meg az első könyvemmel, hogy nekem nem feltétlenül van szükségem az írói álnévre. Sokszor gondolok arra, egyszerűen Jagadics Eszterként is megjelenhetett volna ez a könyv. Egyén válogatja, hogy most ez jó döntés volt vagy nem. Az én véleményem pedig az, teljesen mindegy milyen név van a borítón, ha a sztori olyan, hogy le sem tudod tenni a könyvet. Nagyon nehéz a kérdés így. Mindenki a saját történetéhez mérheti, hogy mennyire szükséges az írói álnév. Milyen mértékben akar beleolvadni a könyvírás világába. Igen sokszor úgy vélik az emberek, hogy az írói álnév mögött egy nem mindennapi ember van, aztán kiderül éppen olyan hétköznapi ember, mint a többiek, és akinek a leghétköznapibb neve és foglalkozása van. Nem él kacsalábon forgó palotában, nem ül egész nap az írógép előtt, reggel elmegy dolgozni és hazafelé megveszi a tejet. Sokszor ezért is csalódunk kellemesen, amikor kiderül, ugyan olyan ember lakozik mögötte, mint mi magunk olvasók.
Szerintem meghatározza a munkát, ha más név mögé bújsz és feszélyezi az embert. Másnak hisznek, máshogy kell teljesítenem, ahogy elvárják tőlem. Pedig jót csak úgy lehet írni, ha mindezt magad mögött, hagyod és azt írod amit TE szeretnél, nem ami tetszik az egyiknek, amiről tudod, hogy úgyis azt fogják gondolni de jó, hogy így történt meg a történetben.

1 megjegyzés:

Brukú Szürke írta...

Sziasztok,

Tetszett a poszt, jó témát vezetett fel.

Én azért döntöttem az írói álnév mellett, hogy ne támasszanak velem szemben olyan elvárásokat, amiket magán emberként is tesznek azok, akik ismernek. Ha nem tudják, ki vagyok, akkor csak az írásaim színvonalai alapján tudnak elvárásokkal jönni.
Remek példa erre az, amikor anno először a saját nevemmel mutattam meg novellát ismerősöknek, akiknek az volt erre a válasza, hogy "ezt biztos, nem te írtad. Ez túl jó ahhoz, hogy te írjad".

Szeretettel:
Brukú