2017. április 23., vasárnap

Első mondatok, első lépések


Sok problémával találkozhatunk egy történet írása során. Gondolok itt ihlethiányra, nem megfelelő cselekményvezetésre, karakterek kidolgozatlanságára, ok-okozati összefüggések hiányosságára, viszont az sem utolsó dolog, hogy mennyire vagyunk képesek befejezni egy történetet. Amikor történeten belül vagyunk, még van helye a töltelékmondatoknak, a részletesebb, olykor felesleges leírásoknak... ezekre az olvasó persze, nagyvonalakban visszaemlékszik majd, de kevésbé lesz számára megragadó, mint azok a bizonyos utolsó sorok, melyekkel lezárjuk a történetet. Ha elrontjuk a végét, elronthatunk mindent. Az is lehet, hogy az addigi tetszetős történet egycsapásra nem kedveltté válik a szemében, csak mert nem olyan lezárást kapott a sztori, mint szerette volna... nekem volt már ilyen élményem, és emlékszem, ahogy dühösen összecsaptam a könyvet, felvágtam a polcra és évekig hozzá sem nyúltam. Nem mindegy, hogyan ér véget egy történet... ahogyan az sem, hogyan kezdődik el, s a jelenlegi bejegyzésben ez utóbbit szeretném kicsit jobban kifejteni. Hozzám hasonlóan, más is érezhet úgy a könyv elolvasása után, hogy mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy várta volna és emiatt az eleinte kedvelt könyv unszimpatikussá válhat. Ez még a jobbik eset úgy gondolom, mert ha mindössze a könyv végén éri pofon az olvasót, addig mégis volt annyi kíváncsisága, hogy végig olvassa a történetet az elejétől a végéig. Érdekes és lebilincselő lehetett a sztori, ha egyszer sem érzett rá késztetést, hogy letegye és félbehagyja.


A labilisabb és rosszabbik eset az, amikor már az első néhány fejezet után, sőt... az első néhány mondat után úgy érzi, hogy ez bizony nem az ő története lesz. Mondani szoktam, hogy nem szabad az első bekezdés után megítélni egy könyvet. Mindezt tapasztalat mondatja velem, mert ha az emlékezetem nem csal, két olyan könyv volt, amelyet körülbelül két-három oldal után fel akartam adni. Elkezdtem és le is tettem... aztán mégiscsak ott mocorgott bennem a gondolat, hogy "de mások szeretik... másoknak tetszik... akkor nekem, miért nem?"
Újrakezdtem az olvasásukat, és míg az egyik könyvvel sikerült is zöld ágra vergődni, s megtalálni azt a szálat, ami felkeltette az érdeklődésem, addig a másiknak jó párszor neki futottam újra és újra, mire elkaptam a hangulatát és azt, amiért szeretni tudtam. Most néhány pontban összegezve szeretnék tanácsot adni, hogy miképpen lehet okosan és jól elkezdeni egy történetet:

Legyél eredeti!
Lehet, csak az én személyes ízlésem mondatja velem, de talán általánosítható az a nézet, miszerint egy történet indítása, annak első fejezete és mondanivalója ne legyen olyan, mint bármelyik másik könyvvé. Ha átlagot szeretnénk vonni, hogy hány olyan történet kezdődik úgy, miszerint egy pörgős, nagydumás barátnő épp osztja az észt a kissé szürke, csendesebb főszereplőnknek, hát... szerintem nem kis listáról lenne szó. Ha pedig előrébb megyek a sztoriban, szerintem Ti is tudnátok sorolni pár olyan könyvet, amelynek első fejezetében új osztálytárs érkezik a suliba. Legyen az a titokzatos nagy Ő vagy maga a főszereplő, aki a beilleszkedés nyugtalanító érzésével néz épp szembe. Ugye, hogy Te is tudnál mondani erre pár könyvpéldát?
Nos, az ilyeneket érdemes elkerülni. Semmiképp se dolgozz olyan eszközzel, amelyet más már használt előtted! Tudom, ez nem könnyű feladat, hiszen rengeteg történet született már hasonló témát megragadva, viszont úgy gondolom, hogy meg kell találni azt a kiskaput, amellyel a Te történeted mégis más megvilágításba helyezheti akár ugyanazt a cselekményt vagy történést. Muszáj valamilyen csavarral megbolondítani a dolgokat, hogy semmiképp se hasson úgy az olvasó számára, hogy ,,ezt már olvastam''. Légy ötletes, kreatív és keress más megoldásokat!


Azok a bizonyos első sorok
Egyszer elszórakoztam azzal, hogy elolvastam körülbelül tíz olyan könyv első mondatát avagy néhány sorát (ha az első mondat abszolút rövid lett volna), amelyeknek már ismertem a történetét. Próbáltam elvonatkoztatni, viszont mégis kapcsolatba hozni magát a sztorit az első mondattal, hogy mennyire vetíti előre a történetet. Pontosan rávilágít annak cselekményére? Sejthető, hogy milyen jellegű lesz maga a történet? Mutatnék most erre néhány példát olyan könyvek alapján, amelyeket nagyrészt Ti is ismerhettek:

Stephenie Meyer - Alkonyat
„Sosem tűnödtem azon, hogyan fogok meghalni - bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom. Ám ha el is játszom a gondolattal, biztosan nem így képzelem. Lélegzet-visszafojtva meredtem a vadász sötét szemébe, ő pedig nyájasan nézett rám a terem túlsó sarkából. Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit...”
Ez talán a legáltalánosabb példa tekintve, hogy ez a legismertebb és legtöbbet olvasott könyvek egyike, ha az utóbbi éveket nézzük. S remek példa arra is, hogy a bejegyzés témájának része legyen. Nos, aki olvasta a könyvet, annak rögtön eszébe juthat, hogy ez bizony nem a történet eleje, hanem a végkifejlet részlete, vagy mondhatni a történet csúcspontját képező történés egyik pillanata, amikor is a főszereplő közel van a halálhoz. Az író azt a megoldást alkalmazta, hogy előrevetítésképp máris ezzel indítja a történetet, amellyel rögtön megragadhatja az olvasó figyelmét és érdeklődését, hiszen a hatás egyszerűen adja magát: rögtön elkezdünk agyalni, hogy ki lehet a vadász, miért akarja megölni a szereplőt, és ki lehet az, akiért ő képes lemondani az életéről? Rögtön jelen vannak a kérdések, amelyekre az olvasó választ szeretne kapni és ezért beljebb merészkedve a történetbe, tovább olvassa a sorokat. A hatásos felvezető után (prológus vagy előszó), következik az első fejezet, amelyben jóval előrébb vagyunk még az időben, akár napokkal, hetekkel vagy hónapokkal megelőzve az előszóban ismertetett jelenetet. Ez talán a legtrükkösebb és a legtipikusabb kezdés, de egyben zseniális megoldás abban a tekintetben, hogy az olvasó tudja, hová fog tartani a történet, mégis izgatottan követi a sorokat,  hogy miképpen is jut majd el ahhoz az ominózus pillanathoz, amiről az előszóban már olvashatott. Sokan alkalmazzák ezt a technikát, mégis mindig működik!

Darren Shan - Démonmester
„Dupla történelemóra szerda délután - kész rémálom! Pár perce még azt mondtam volna, hogy ennél rosszabbat el sem tudok képzelni. De most, hogy kopognak, az ajtó kinyílik, és ott látom anyámat, már tudom - az élet mindig lehet ennél rosszabb is. Amikor egy szülő váratlanul megjelenik az iskolában, az vagy azt jelenti, hogy egy közeli hozzátartozód súlyosan megsebesült, esetleg meghalt, vagy azt, hogy nagy bajban vagy.”
Darren Shan történetei személyes kedvenceim, így mindenképp meg szerettem volna példaként említeni. Ezek az első sorok különösebben még nem is lényegesek vagy jelentőségteljesek. Egy teljesen hétköznapi történet első sorai lehetnének, amelyben mint minden (feltehetően) kamasz, ő is lázad a szülei ellen. Mindehhez pedig társul egy kérdés, hogy mi oka lehet a főszereplő édesanyjának bemennie az iskolába? Szimpla és mindennapi történetnek érződik, nem igaz? Viszont szándékosan ugrottam át az első fejezetet megelőző verset, amely előszóként szerepel a történet előtt. Íme:

Vész herceg a világba búmagot vet
Vész herceg gyász ütött fákat ültet

Bent a háló közepén Vész herceg ül, mint egy vén
Keze csonka, szeme fakó
Lelkében ezernyi kígyó
Bűnök rusnya férgei
Alvadt véred éhezi

Bent a háló közepén Vész herceg karma kemény

Vörös pókszálakon mászik
Kínt osztogat, elvesz bármit
Mehet barát, jöhet galád
Remény tűnik, zúdít csapást
Holdat iszik, napot zabál
Malmoz, míg eljön a halál

Bent a háló közepén Vész herceg, se te, se én

Így már kevésbé átlagos történetet sejtet az író. Teljesen más ebben a megvilágításban gondolni a történetre, miután elolvastuk a verset is. Van valami baljóslatú a sorok mögött, bármennyire is tűnik hétköznapi történetnek a könyv. Valamit még rejteget és nekem ebben rejlik Darren Shan nagyszerűsége: sosem tudhatod, mi a következő lépése vagy mit tartogat még számodra! 
Lehet így is kezdeni egy könyvet. Hatásosan, félelmet keltő, misztikus bevezetővel, amely biztosan kívánt hatást gyakorol majd az olvasóra!

Charlotte Bronte - Jane Eyre
„Aznap a séta meghiúsult. Ténferegtünk ugyan egy órácskát a csupasz cserjék között délelőtt; ám ebédidő tájt (Mrs. Reed, ha nem fogadott társaságot, korán ebédelt) a dermesztő téli szél olyan fekete felhőket, olyan heves esőt hozott, hogy további testgyakorlás a szabadban szóba sem jöhetett. Én örültem ennek, sosem szerettem a hosszú gyaloglást, hideg délutánban kivált nem: irtóztatott a hazaérkezés a zord alkonyatban elfagyott kéz- meg lábujjakkal, Bessie feddésétől nehéz szívvel, megalázba a tudattól, hogy Eliza, John és Georgiana Reedet mennyivel különb fából faragták, mint engem.”
Szándékosan emeltem ki hosszabb részt, mert így sokkal jobban megfigyelhető, és még inkább érzékelhető a stílus, amelyet az író használ. Ha nem is olvastad az adott könyvet, biztosan van ismereted arról, hogy milyen jellegűek az 1800-as évek történetei, legyen szó akár stílusról, nyelvezetről, témáról vagy megfogalmazásról. Egy teljesen más kor, amely teljesen más értékeket és normákat képvisel. Ez talán már ebből a rövidke részletből is kiderül. amely a könyv első néhány sorát jelenti. Rögtön megakad az olvasó szeme azokon a kifejezéseken, hogy testgyakorlás, zord alkonyatban, irtóztatott, vagy megalázva a tudattól. Bár ezek ismert szóhasználatok, mégsem alkalmazzuk őket manapság annyira vagy legalábbis, nem ebben a formában. Mi már másképp fejezzük ki magunkat. Egyszerűbben, lényegretörőbben és kevésbé körülírtan. Charlotte Bronte vagy Jane Austin stílusára gondolva, ők sokkal választékosabban nyúltak egy-egy érzés vagy gondolat megfogalmazásához, s pont ez adja a történeteik ízét, hangulatát és élvezhetőségét. 
Tartalmilag nézve, elsőre az a legszembetűnőbb, hogy a főszereplő különbséget érez önmagában a többi szereplővel szemben, mégpedig abban a formában, mintha ő kevesebbet érne. Ez a tanulság talán a legjelentősebb, mert hangsúlyos az egész történet során a szürkeség, továbbá az önmagával szemben tanúsított elégedetlenség érzése. Ez már, ebben a néhány sorban is megmutatkozik.

J. R. Ward - Éjsötét szerető

„Darius körülnézett a klubban. A Sikoly ma este zsúfolásig megtelt. A táncparketten félig meztelen, bőruhába öltözött nők és férfiak táncoltak, akik úgy néztek ki, mintha sötét bűnözők lennének.”
Aki olvasta ezt a könyvet vagy könyvsorozatot, és ismeri a sztorit, annak nem lehet meglepő, hogy máris ilyen tartalommal kecsegtetnek az első sorok. Viszont, aki számára ismeretlen, az máris kiszúrhat néhány kifejezést, amely első olvasatra is meglepő lehet. Sikoly. Bőrruha. Félig meztelen férfiak és nők. Manapság azért, a legtöbb klub vagy szórakozóhely azért nem ilyen jellegű megjelenést igényel - ez is tükrözheti a hely különlegességét -, másrészt a Sikoly név is eléggé hangzatos ahhoz, hogy elgondolkodjunk rajta, milyen helyre jöhetett Darius és egyáltalán miért. Bár még nem tudunk a szereplőről semmit, azért felvetődik bennünk a kérdés, hogy mi dolga lehet egy ilyen helyen?
Akik nem olvasták a történetet, szerintem azok számára is elmondhatom, hogy itt bizony vámpíros történetről lesz szó (bár eléggé adja magát a borító is) és akkor ebben a kontextusban máris érthetőbbé válnak az első sorok. Szerintem remekül indította az író a történetet, hiszen máris rávilágít a hangulatra, a témára, valamint arra a közegre, amelyben mozognak majd a szereplők és maga a történet is.

Nem szeretném nagyon tovább húzni a szót. Mindössze annyival egészíteném ki röviden, hogy véleményem szerint van-e tökéletes kezdés, avagy tökéletes első mondat, amellyel indíthatjuk a történetet? Ahogyan különbözünk egymástól, úgy különböznek a történeteink is, valamint az az ízlés és meglátás, amellyel döntünk egy könyv első sorai  fölött, majd meghatározzuk annak sikerességét. Mindig mindent elkezdeni a legnehezebb. Írás szempontjából azt tudnám tanácsolni, hogy ne görcsölj ezen. Ne úgy vágj bele az írásba, hogy rögtön az első, tökéletes mondatot keresgéled, mert úgy sosem indul el a történet. Írj és hagyd, hogy a gondolatok gördülékenyen kövessék egymást a papíron. Az is lehet, hogy a tökéletes kezdést félúton kapod majd el, s akkor érzel rá, hogy mivel is indítanád szívesen a cselekményt... de ugyanígy lehetséges az is, hogy a történet befejezése után eszmélsz rá, hogy hogyan is hangozhatna az a néhány első sor. Nem feltétlenül a legelején kell elkezdeni egy történet írását. Olykor még az is célravezető, ha visszafelé haladunk a történetben és lehet, hogy a tökéletes prológust akkor tudod megírni, amikor már a történeted végére értél. Erre rá kell hangolódni. Vannak történetek, amelyek rögtön adják magukat és gondolkodás nélkül bele tudsz vágni a dolgok közepébe. Egyszerűen csak írsz, legépeled az első néhány mondatot és meg is van! Megragadtad, ez lesz a jó kiindulópont... indulás! Viszont vannak olyan történetek, amelyek esetében nem ennyire egyszerű az író dolga. Hagyni kell, hogy elmélyüljenek, lecsendesedjenek a gondolatok és egyszerűen, megszületik majd... akkor, amikor kell!

Remélem, hogy tudtam segíteni ezzel a bejegyzéssel is! Ha van hozzáfűznivalód vagy kiegészítenéd a bejegyzést a meglátásoddal, véleményeddel, bátran ragadj billentyűzetet és írd meg a gondolataidat kommentben!

2 megjegyzés:

BlingBling írta...

Szia, Szatti! ^^
Nagyon örülök, hogy megírtad ezt a bejegyzést, mert sokat segítettél vele! Eddig mindig úgy gondoltam, hogy egy történetet szigorúan az elején kell kezdenem, de a cikk utolsó sorait olvasva rájöttem, talán mégsem baj, ha nem sorban haladok. Nehéz a kezdet - ez a bizonyos első mondat lófog rajtam :D -, de már van elképzelésem az indítást illetően.
Köszönöm szépen ezt a bejegyzést! ^^

Szatti írta...

Nagyon örülük, ha tudtam segíteni és köszönöm a véleményed! :)
Nem mindig mindenkinek ugyanaz a tanács a megfelelő, de az is sok segítséget jelenthet, ha meríteni tudunk mások tapasztalatából. Valakinél úgy működik, ha elölről kezdi írni a történetet. Más visszafelé halad. Én gyakran csinálom úgy, hogy megírom előre azokat a jeleneteket, amelyek egészében a fejemben vannak és később már csak a helyükre kell őket illesztenem. A lényeg, hogy megtaláljuk azt a módszert, ami nálunk beválik! :)

Még egyszer köszi, hogy írtál!