2017. április 27., csütörtök

Jövőhét csütörtökig tart a jelenlegi gyakorlat

Kedves Pennások! 

Értesíteni szeretnélek benneteket arról, hogy a jelenlegi gyakorlati feladatot meghosszabbítottam! Ma lenne a leadási határidő, viszont ezt módosítottam május 4-re, így az eredményhirdetésre, s a legújabb feladatra május 6-án kerül majd sor! Hét közben is gondolkodtam már ezen, mert nem érkezett be annyi írás, mint szerettem volna vagy mint ahogyan ígérték, és az egy hetes eltolás még belefér a dologba.
A jelenlegi feladatra visszatérve, többen is jeleztétek, hogy időre lenne még szükségetek, így remélem, hogy ezzel a plusz egy héttel kedvezhetek és sikerül befejezni a munkátokat! :)
Jövőhéten szeretnék majd egy évzáró feladatot közzétenni, hiszen ahogyan azt megszokhattátok, nyáron mindig szünetel a gyakorlati feladatok lehetőség. Az oldal "nyaralni megy", és ennek értelmében az alkotást is pihentetem. Ez nem azt jelenti, hogy a blog is elcsendesül erre a három hónapra, sőt... ilyenkor még több bejegyzéssel és cikkel jövök, amellyel szeretném kitölteni a nyári időszakot, továbbá ellensúlyozni a gyakorlati feladatok hiányát, amely csak szeptemberben tér majd vissza, újabb érdekes kihívásokkal és témákkal! Megértéseteket köszönöm! :)

További jó alkotást és szép hetet!

2 megjegyzés:

Mely írta...

De jó, így nekem is van időm megírni a művemet erre a kihívásra! :D
Már azt hittem, hogy lemondhatok erről a feladatról, így örömmel olvasom ezt a hírt. :)

Szatti írta...

Nem szoktam gyakran hosszabbítani a gyakorlatokat, mert igyekszem tematikusan feltenni őket, de egy hét még belefér! Többen is írtátok, hogy jó lenne még néhány nap, így remélem, hogy sikerül mindenkinek befejeznie az alkotását, aki részt szeretne venni.
Jó írást és kíváncsian várom a Te írásodat is!