2017. június 3., szombat

Vendégírónk, Norah Newman gondolatai - Részt venni, vagy nem venni... ez itt a kérdés!


Beszélgessünk egy kicsit a pályázatokról! A legtöbb kezdő írónál előkerül ez a téma, amint szeretne kilépni a már megszokott írói közegéből – az írókörök és internetes alkotói közösségek addigi biztonságos, támogató világából. Vagy publikálásra pályázik, vagy a díjra, a versenyszellem hajtja, vagy a kíváncsiság. Mindegyik érthető, mindegyik rendben van.
A kérdés az, készen állunk-e rá, hogy megmérettessünk? Tisztában vagyunk-e vele, mire vállalkozunk?

Oké, tegye fel a kezét az, aki botlott már bele klassznak tűnő pályázati kiírásba, amitől rögtön beindultak az agytekervényei! És most tegye fel a kezét az, aki mégis kihagyta a lehetőséget.
Miért? Mi lehet a buktató egy ilyen remek ajánlatban? Tálcán kínálják a témát, eljuttatják az írásunkat az olvasókhoz, nekünk mindössze annyi a dolgunk, hogy azt csináljuk, amit egyébként is szeretünk: letegyük az alfelünket a székre/fotelbe/kanapéra, és írjunk! Nincs ebben semmi ijesztő, ugye?
Na, jó. A francokat nincs! Szerintem egy rakás kellemetlen kérdés merül fel bennünk ilyenkor. Úgy értem, mindannyiunkban. Tudod, hiába gondolod, hogy csak te tétovázol, mindannyian bizonytalankodunk.


Íme, így néz ki egy ilyen párbeszéd az én fejemben, mikor belebotlok egy remeknek tűnő lehetőségbe:

Kétségbeesett kérdés 1: Elég jó vagyok?
Cinikus válasz 1: Attól függ mihez. Hogy megnyerd a pályázatot, ahhoz talán. Hogy te légy a következő J. K. Rowling, valószínűleg nem. Már csak azért sem, mert te te vagy. Rowling meg Rowling. Különben, nem is szereted, ahogy ír…
Kétségbeesett kérdés 2:Van esélyem a többi pályázó mellett?
Cinikus válasz 2:Valószínűleg ezt a kérdést a többi pályázó ugyanúgy felteszi magának, ahogy te. Talán akkor is, ha ez nem az első megmérettetése.
Kétségbeesett kérdés 3: Érdekel bárkit, amit írok?
Cinikus válasz 3:Nos, nem tudhatod meg addig, amíg ki nem próbálod.
Kétségbeesett kérdés 4:Tényleg tehetséges vagyok, vagy csak a barátaim és/vagy családtagjaim mondják?
Cinikus válasz 4:Jó eséllyel ők azért mondják, mert szeretnek. Mivel a baráti kör és család nem többszörösen publikált irodalmárokból és sokat látott kritikusokból áll, eléggé esélyes, hogy nem értenek hozzá. De van egy jó hírem! Ettől te még lehetsz tehetséges.

Azt hiszem, rajtam kívül még jó néhányan végigzongorázták a fentieket egy-egy pályázati kiírás előtt lamentálva. Szóval, mit lehet tenni? Hiszen sok-sok órát töltöttünk írással, sok munkánk fekszik benne, és szeretnénk, ha valaki mindezt értékelné.
Én azt javaslom, ha még sosem mutattátok meg az írásaitokat elfogulatlan és hozzáértő(bb) olvasóknak, akkor ne egy pályázattal kezdjétek, inkább bétázós közösségekkel, ahol a vélemények a fejlődést szolgálják, és elég részletesek, konkrétak ahhoz, hogy tudjátok, mi nem működik az írásotokban.
Ha ezen a szakaszon már túl vagytok, és mindenképp szeretnétek próbára tenni magatokat, egy dolgot jól véssetek az eszetekbe! (Valószínűleg ez a legfontosabb, amit ebben a témában mondhatok nektek.) A pályázatokon sosem titeket bírálnak. Nem a személyetek, a tehetségetek, a jövőtök van terítéken. Csakis az az írás, amit éppen versenyeztettek. Ha nem jártok sikerrel, lehet, hogy a téma éppen tetszett, de nem találtátok meg hozzá a legjobb eszközöket, hogy úgy adjátok át az üzenetét, ahogy szerettétek volna. Talán éppen nem voltatok a legjobb passzban. Esetleg még nem gyakoroltatok eleget, nem tart azon a szinten a fejlődésetek, hogy magatok mögé utasítsátok a sok másik írót, aki esetleg régebb óta ír, vagy rendszeresebben gyakorol.

Elvégre, ez felfogható amolyan szintfelmérésként is. Én általában azt csinálom, hogy ha nem sikerül eredményt elérni a pályázaton, igyekszem a csalódottságomat félretéve elolvasni és elemezni a nyertes műveket. Hiszen lehet, hogy sokat tanulhatok így is, és talán legközelebb már én szolgálhatok példával a következő írópalántáknak.
Azt az egyet viszont biztosan tudom, hogy az elutasítást nem szabad személyes sértésként, a személyünk elleni támadásként értelmezni. Vállon kell veregetni magunkat a bátorságunkért, egy nagy bögre teába vagy habos kakaóba fojtani a bánatunkat, aztán folytatni tovább.

És a másik rendkívüli bölcsesség tőlem neked: mindig, de igazán MINDIG olvasd el alaposan a pályázati kiírást! Ha kikötik a terjedelmet, a korosztályt, a formázás paramétereit, akkor ezeket feltétlenül tartsd be. Ellenkező esetben lehet, hogy az írásod el sem jut a megmérettetésig, hiszen már a feltételek megszegése miatt kizárnak a versenyből. Azt hiszem, ez még bosszantóbb, mint elbukni rajta, hiszen folyamatosan ott motoszkál a gondolataid között, hogy akár nyerhettél is volna, ha nem siklasz át azon a bizonyos fél soron, amiben kikötötték, milyen formában kell eljuttatnod a pályázatodat a kiíró részére.

Mindent egybevetve azt hiszem, a pályázatok remek ugródeszkát jelentenek ahhoz, hogy megismerjétek hozzáértők véleményét az írásotokról, illetve, hogy elhelyezzétek magatokat valahol, megállapítsátok, vajon milyen szinten vagytok, és mennyit kell fejlődnötök. A fontos az, hogy kamatoztassátok is azt itt szerzett tudást, ahelyett, hogy megsértve begubóznátok, vagy éppen a fejetekbe szállna a dicsőség. Mindkettő ugyanolyan veszélyes.
Inkább higgyetek a karaktereitekben, a történetetekben, meg abban, hogy a grafománia jó dolog.

…és sose hagyjon el benneteket a remény! J

Ó, és még valami! Ha még nem csatlakoztatok Facebookon az Irodalmi pályázatok csoportba, tegyétek meg bátran. Előbb-utóbb garantáltan rátok fog találni a nektek szóló pályázat, és akkor nincs kifogás! Írni kell.

Nincsenek megjegyzések: