2017. július 13., csütörtök

Vendégírónk, Homonyik András bejegyzése - Az ihlet ellenszere


Erre a kijelentésre, vagy kérdésre nehéz pár szóban válaszolni. De biztos, hogy mindenkinek más lesz az ideális ötlet, cselekvés, ami meghozza a várt eredményt. Az én kis „Írói tevékenységem” – ben felmerülő ilyen problémák megoldását, vagy akár csak a spontán érkező felismeréséket tudom megosztani veled/veletek.
Olyan téren szerencsésnek tartom magam, hogy egy kijelölt vagy saját szerzemény alapötlete, cselekmény fő szála az első, ami mindig megtalál. Tudom tehát, hogy miről fogok írni, azonban itt kezdődik az én problémám (lehet, ezzel nem leszek/vagyok egyedül). Nálam a kitöltő eseménysorozatok azok, amik gondot okoznak. A felvezetések, a szereplők előélete, a környezet, hol és mikor kivel mit csinált. Ezért ez a gondolkodós rész számomra, és szerintem itt tudom legjobban elmondani az „ellenszerem”. 

Olvastam valahol valamikor, vagy interneten vagy egy kis könyvecskében, és nem is biztos pontosan tudom idézni, de a lényege megmaradt bennem. Ha egy nem írástudománnyal foglalkozó személy kimegy az utcára, elmegy a boltba, azt látja, amit ő látni akar. Mondhatnám úgy is, hogy szemellenzővel megy. Egy másik személy, aki írónak készül, körbe néz. Látja, mi történik körülötte. Látni akarja. A legnagyobb különbség, hogy észrevesszük-e a körülöttünk zajló eseményeket, vagy sem. Az én meglátásom, hogy bármi ilyen dologból lehet ötlet, kitöltő elem a történet során. A szemfüles írópalánta megláthatja, akár a lakásban kifújt vízipipa füstöt, amint a lehúzott redőny résein beszűrődő fény megvilágítja. Egy eltérő színű kavicsot az utcán a többi közt elkeveredve. Tudnám még sorolni, de most nem ez a fontos. Biztos vagyok abban, hogyha nem otthon ülve próbáljuk kitalálni a leírandó pillanatot, történetet, akkor nézzünk, vagy menjünk ki a szabadba, mert a külvilág a segítségünkre lesz. A világ, a városban élő emberek fogják megadni nekünk, amire szükségünk van (ezen a területen). 
Természetesen előfordul az is, hogy a világ és az emberek nem adnak nekünk semmit. Akkor ismét otthon keressük a megoldást, ami vagy egy-két jó könyvben van, vagy akár a televízióban. Természetesen a könyv előnyt élvez e téren a tv-vel szemben, azonban - saját tapasztalat - az írói énem / énünk nem alszik, miközben nézünk egy, a kedvünknek megfelelő sorozatot, filmet a tv-ben. Nem egyszer fordult már elő velem, hogy a filmben, sorozatban látott esemény, helyszín, környezet, történet miatt kezdett el bennem forogni az írói fogaskerék, hogy összekombináljon valami nagyszerűt. 

Azonban van egy nagyszerű hely az ihletszerzésre. Igen a végére hagytam a legegyszerűbb megoldást az adott kérdésre. De talán már vagyok olyan jártas az írásban, hogy nem az elején mondom el, ki a gyilkos. Ha nem járok sikerrel, a külvilággal, a filmekkel, akkor mindig szomorkásan bekapcsolok egy kis zenét. Általában zenét a legnagyobb videó megosztó portálon szoktam keresni, hallgatni, és ami a legfontosabb nézni. A videóklippek, amiket a zene alá gyártanak, vagy egy teljesen más videó , fel tudja turbózni a kreativitást. Nincs olyan ember, aki ezen az oldalon ne találná meg amit keres. Szóval véleményem szerint igenis van ellenszere az ihlethiánynak, de nem úgy, hogy a papír felett görnyedve próbáljuk kisajtolni az agyunkból. Nem az erőltetés teszi nagyszerűvé, és egyszerűvé vagy csak szimplán meglévővé az ihletet, hanem az, hogy hagyjuk, hadd vezessen minket. A világ tele van ihlettel, ötletekkel, ami csak ara vár hogy észrevegyük. A világ pont úgy rejti el előlünk az ihletet, mint ahogy egy kincset szokás. 

 „ Ha el akarsz rejteni valamit, hagyd szem előtt.”

Nincsenek megjegyzések: