Mitől szikrázik a levegő, avagy hogyan is mondjam el, mit érzek? - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2018. február 20., kedd

Mitől szikrázik a levegő, avagy hogyan is mondjam el, mit érzek?


Az írásban és az életben is mindig azt a legnehezebb megfogalmazni és kimutatni, ami a legegyszerűbbnek tűnik. Vannak olyan helyzetek, amelyekkel képesek vagyunk megbirkózni, míg másokkal gondolkodóba esünk, hogy hogyan is tegyük meg, s később rájövünk, hogy csak túlbonyolítottuk az egészet. Az írásban is gyakran ütközünk ilyen témákba, amelyek akadálynak tűnnek és nehéz túllépni rajtuk. Ez adódhat abból, hogy még tapasztalatlanok vagyunk az adott helyzettel kapcsolatban vagy esetleg túl sok hasonló dolog megtörtént már velünk és mégsem tudjuk, hogyan írhatnánk le valósan.
Az egyik ilyen nagy problémát a romantikus részek, illetve a csókjelenetek leírása jelentik. Legyen az misztikus, kaland-vagy éppen detektívregény, a szerelmi szál az az apró momentum, amely mindenképp megfűszerezi a történetet. Legyen az a legkisebb flört, romantikus eszmecsere, szüksége van rá minden olvasónak. De néha ennek a megfogalmazása bonyolultabb, mint gondolnánk. Pedig a mindennapi életünk része, megtörténik velünk, leírni mégis nehéz. Itt következik az a kérdés, hogy miért? Míg mások olyan könnyen beszélnek és írnak róla, nekem miért esik nehezemre? Mitől lesz tökéletes és érzelmes egy romantikus jelenet? Hogyan írjam meg a csókjelenetet? A szerelmi vallomást? S ha már túl vagyok a kezdeten, miszerint a két szereplő összejött, hogyan tovább? Hogyan lehet életben tartani egészen a történet végéig szerelmüket, s azt az érzést, ami az elején megfogalmazódott közöttük?

Ezekkel a kérdésekkel szerintem mindannyian szembesültök, s mielőtt még bármilyen jelenet leírással kapcsolatban tanácsot adnék, az elejével kezdeném: a szereplőkkel. Ahhoz, hogy élvezhető, romantikus, és tökéletes jelenetet tudjunk alkotni, amelyet az olvasó szívesen olvas és megdobogtatja a szívét, jó szereplőket kell összepárosítani. Ahogy mondani szokták, az ellentétek vonzzák egymást vagy nem létezik olyan kapcsolat, amely problémamentes. Éppen ezért valamilyen "konfliktus" is szerepelhet a két szereplő között. Nem igazán kedvelik egymást, a sráccal kapcsolatban van pár titok, amire az elején még nem derül fény, volt barátnő/barát, amely tovább bonyolítja a helyzetet, kínos első találkozás, amely után kimondva "bár soha ne találkoztunk volna", míg gondolatban az "alig várom, hogy újra lássalak" érzés jelenik meg. A lényeg, hogy mindvégig fokozni kell az izgalmakat és sosem szabad egy ismerkedést szimplám leírni, mert ha nincs benne izgalom és túl kézenfekvő, hogy a két szereplő összejön, akkor elveszti az egész a varázsát. Kicsit húzni kell az időt, és mondhatni, az olvasók idegeit is. Fenn kell tartani azt a feszültségérzetet, hogy kettejük között bizony izzik a levegő és nem zökkenőmentesen jutnak el egymásig. A konfliktus csak egy példa, és ez nem jelenti azt, hogy e nélkül ne lehetne összehozni két szereplőt, akik tökéletesen megértik egymást és nincs semmilyen bonyodalom. Náluk leginkább a közös pontokra kell figyelni és egymás megértésére. Ha van valami közös bennük, akár több vonás is, például belső tulajdonságok, vagy valamilyen hasonló problémával küzdenek, már is adott a lehetőség az összhang megteremtésére, egymás jobban való megismeréséhez. 

Ez talán még az egyszerűbbik része, hiszen ez a történetek felépítésére is igaz, hogy amíg eljutunk egy fordulópontig, az ujjaink sebesen írják a szavakat, de amint túljutottunk az első bonyodalmon, nem tudjuk pontosan, hogyan is tovább. Ez igaz a kapcsolatokra is a történetben. Amíg két szereplő ismerkedik, beszélget, kiismerik egymás hibáit, tulajdonságait, minden egyszerű és maguktól jönnek a szavak. Megkezdődik a kisebb időhúzás az első csókig, amit egy majdnem csók előz meg a valódi előtt. Na és itt kezdődik a gondolkodás, hogy hogyan is tovább, hiszen az eddig megteremtett légkört ugyanúgy meg kell tartani és nem szabad hagyni, hogy ellaposodjon. Ha egy mondást akarnék idézni, mondhatnám úgy is, hogy a másikat nem megszerezni nehéz, hanem megtartani. Ez igaz a romantikus részek írására is. Végig meg kell tartani azt az érzést, amit az elejétől kezdve végig vittetek, egészen a csókjelenetig. Ezt úgy lehet megírni, hogy amíg ismerkedtek a történet elejétől kezdve, nem árultatok el mindent a szereplőkről. Vagy, hogy érhetőbben mondjam, ők maguk nem árultak még el mindent egymásnak. Ilyenkor jöhetnek olyan információk, amelyek talán még a történetben sem hangzottak el és a lány először a fiúnak meséli el ezt az élményt vagy emlékét. Ezzel szorosabb lesz a kapcsolatuk, mivel csak vele osztotta meg, s ezáltal lesz ez közös titkuk, ami még jobban összeköti  majd őket. Lehetnek kedvenc zenéik, helyeik, ahová szívesen járnak, filmjeik, amiket együtt néznek meg. Egyszerűen, csak gondoljatok a mindennapokra, mit csinálnak manapság szívesen az emberek és menni fog. A szerelmük elmélyítésére kitalálhattok pár viccet, csipkelődő megjegyzést is, amelyeket csak ők értenek és nekik poénos.


Most pedig rátérnék egy másik, fontos dologra. Hogyan is kell megírni egy ilyen jelenetet, hogy tényleg élethű legyen és visszaadja azt az érzést, amit mondani szeretne? Egyet tudok tanácsolni: sose bonyolítsátok túl. Itt nem kellenek azok a költői eszközök, hasonlatok, megszemélyesítések, amelyek mondjuk egy tájábrázolásnál szükségesek, mert maga egy csók leírása már önmagában mutat és kár elrontani a sok festői szóval, hogy élethűbbnek hasson. Ezek csak rontanak rajta, így arra kell törekedjetek, hogy végig őszinték legyetek és ne komplikáljátok túl. Biztosan mindannyiótok életében megkopogtatott már a szerelem. Lehet az is, hogy éppen túl vagytok egy szakításon, vagy éppen egy viszonzatlan szerelemből próbáltok kilábalni. Talán, még sosem voltatok szerelmesek és még nem volt barátotok, viszont az is lehet, hogy éppen szerelmesek vagytok és értitek, hogy miről is beszélek. Aki azért nem mer írni szerelmes jelenetet, mert talán még soha nem volt benne része és tapasztalata, ne hátráljon meg és meneküljön előle. Írók vagyunk és nem a személyes tapasztalatunk határozza meg, hogy miről írunk. Hogy sarkított példával éljek, vámpírral sem találkoztunk még, sosem láttunk még gyilkosságot és ölnünk sem kell ahhoz, hogy le tudjunk írni egy ilyen jelenetet, ahol talán a szemünk láttára ártanak valakinek. Írónk vagyunk és a fantáziánk a legnagyszerűbb eszköz, amivel alkotni tudunk. Ezzel bárkit el lehet képzelni és higgyétek el, bármit le tudtok írni. Nem kell ahhoz annak lennetek, hogy a történetben leírni tudjátok, éppen ezért aki még nem tapasztalta meg az igazi szerelmet, akkor is tud róla írni, mert az érzés mindenkiben ott van, ahogyan elképzeli. Úgyhogy csak bátorítani tudok mindenkit, hogy próbálkozzatok vele és biztosan ráéreztek majd az ízére és a saját stílusotokra, ahogyan ezeket képesek vagytok megalkotni. 




Remélem, hogy segítettek a leírtak és várom a hozzászólásokat!:) Nektek nehézséget okoz egy ilyen jelenet megírása? Ha igen, miért? Próbálkoztatok már vele, aktív cselekménye a történeteteknek, vagy kerülitek az ilyen helyzeteket?

2 megjegyzés:

Moro írta...

Szia Szatti!

Nagyon motiváló volt ez a bejegyzés, újra fellelkesülem arra, hogy ismét írjak! ^^

Moro

Szatti írta...

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásod! Örülök, ha tudtam lendületet adni! :)

Flickr Images