Írás... ami néha hobbi, máskor kényszer, avagy mi is a helyzet az irodalom órával? - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2018. augusztus 26., vasárnap

Írás... ami néha hobbi, máskor kényszer, avagy mi is a helyzet az irodalom órával?



Az írás nem más, mint önmagunk kifejezése, gondolatainknak megfogalmazása. A mindennapi életünkben egyfajta kikapcsolódást jelent, amikor kiszakadhatunk a valóságból és egy olyan világban alkothatunk, amely csak a miénk és el nem veheti senki. Szerintem egyikőtök sem nevezné az írást bonyolultnak vagy nehéznek, hiszen amit szeretünk csinálni, azzal könnyen boldogulunk, szívesen töltjük vele az időt és egyáltalán nem érezzük tehernek. Persze, néha vannak ihlethiányos időszakok, viszont ettől eltekintve soha nem érezzük kényszernek az írást. De mi zajlik a valóságban, amikor nem a képzelet alkotta világban írunk? 
Miért is olyan nehéz mondjuk irodalomból egy esszé összehozása, miért jönnek olyan nehezen a szavak, amikor máskor képesek vagyunk a gépen órákig írni és írni, mintha csak mellettünk ülne valaki, felolvasná a szavakat, a kezünk pedig automatikusan rögzítené mindazt? Habár, már túl vagyok pár éve az irodalom órákon, saját tapasztalatból tudom, hogy bármennyire is szerettem, mégis nehézséget okozott, hogy megírjak egy fogalmazást, egy értekezést, bármit. Olyankor úgy éreztem, mintha kifacsarták volna az agyam és képtelen lennék bármit is írni, pedig tudtam, hogy ez otthon mennyivel könnyebben menne... majd később rájöttem a trükkjére és onnantól kezdve már nem okozott semmi problémát, hogy írjak és írjak ott is, egy olyan témáról, ami igaz, nem áll hozzám közel, ellenben tudtam, hogy meg kell vele birkóznom és teljesítenem kell.


Kötelező dolgok? Csak akkor, ha annak érezzük!

Az olvasással szeretném ezt példázni nektek. Szerettek olvasni, igaz? Ez talán nem is kérdés. Képesek vagytok órákig belemerülni és el nem szakadni tőle, még akkor sem, amikor már a sötétben kuporogtok az ágyon és erőltetitek a szemeteket, mégsem veszitek észre, hogy a Nap már rég lenyugodott? Ez talán sokakkal megesett már. Na, de ehhez is el kell valahogy jutni, hogy ennyire lekössön az olvasás. Ezt saját tapasztalatból tudom, mert én régebben egyáltalán nem szerettem olvasni, szégyen ide vagy oda. Utáltam minden könyvet, ami vastag kötésű és baromi hosszú. Már akkor elment tőle a kedvem, mert csak az járt a fejemben, hogy mikor fogok a végére érni. Majd olyan tizenkét évesen jött egy fordulópont az életemben. Ajándékba kaptam egy könyvet, amely végre nem kötelező volt. Eleinte fanyalogtam, és húztam a szám... könyv, már megint. Végül csak belevágtam és kezdtem megérteni, hogy az olvasás talán nem is olyan rémes, ha valami olyan akad a kezembe, amit nem erőltettek rám és én akarom elolvasni. Nincs külső haszna, hogy olvasónaplót írjak belőle vagy dolgozat formájában beszámoljak róla. Nincs számonkérés, feleltetés vagy bármilyen kockázat. Csak annyi volt a lényege, hogy elolvassam és élvezzem. Majd az első ajándékba kapott könyvet még több könyv követte és lassan minden különleges alkalomra - mint a szülinapok, névnapok, karácsonyok, de ma már különleges napokon kívül is - könyvet kaptam/vettem és az évek elteltével egész szép kis magánkönyvtárra tettem szert. 


Találd meg önmagad és bátran vállald fel!

S miért meséltem el ezt nektek? Mint nálam is, változott az olvasás iránti hozzáállásom, és ugyanígy lehet változtatni azon, hogy az irodalom órákon való írás ne kényszernek és feladatnak tűnjön, hanem hálás feladatnak. Tudom, sokszor olyan témát kaptok, ami egyáltalán nem érdekel benneteket vagy távol áll tőletek, és legszívesebben hagynátok az egészet, mert fogalmatok sincs, mit is lehetne erről három oldal terjedelemben írni?! Én úgy próbáltam ezen a nehézségen túllépni, hogy végig a saját világomra gondoltam írás közben. Tudtam, hogy a szavak bennem vannak és képes vagyok leírni, még akkor is, ha nem a történetemet írom, hanem egy teljesen, tőlem idegen esszét vagy érvelést. Az a baj, hogy nem engeditek, hogy önmagatok érvényesüljön. Rögtön eldöntitek fejben, hogy ez nem megy és nem is fog, mert nem arról kell írnotok, amiről szeretnétek. Viszont, ha szabadságot adtok magatoknak, hogy a saját hangotok megszólaljon a sorokban, az a hang, amit blogírásnál vagy történetalkotásnál használtok, akkor menni fog. Egyéniségek vagytok, és habár nem lehet teljes mértékben elrugaszkodni a valóságtól - hiszen ezen múlik a jegyetek és az órai teljesítményetek - mégis azt mondom, hogy adjatok az íráshoz önmagatokból. Amikor én itt írok nektek és hozok egy bejegyzést, ne gondoljátok, hogy nem nehéz. Hiszen itt én sem a saját történetemet írom, a saját világomat és mindig figyelnem kell arra, hogy hogyan fogalmazom meg a dolgokat, mit írok le nektek – vegyük csak például azt, amikor emailben kerestek meg egy-egy kérdéssel, hogy hozzak bejegyzést bővebben egy adott témáról, s lehetséges, hogy ez a téma tőlem távol áll, mégis fel kell dolgoznom és körül kell járnom. Persze nem lehet összehasonlítani egy irodalom órával, viszont valamilyen formában nekem itt kell teljesítenem, nap mint nap és amikor nehezen jönnek a szavak, veszek egy nagy levegőt és nem gondolkodom. Csak írom, ahogy érzem és gondolom, s közben megpróbálom végig önmagamat adni, a tapasztalataimmal és véleményeimmel alátámasztva. 

Ezt azt érzést kell megtalálnotok akkor is, ha egy olyan feladatot kaptok, amit nem ti választottatok. El kell attól vonatkoztatni, hogy ez egy kötelező dolog és meg kell próbálnotok azt az egyéni hangot átvinni a leírt sorokba, amely blogírásnál is előjön bennetek, mert ott van és képesek vagytok rá, hogy alkossatok akkor is, amikor muszáj. Hasonló ez a művelet a gyakorlati feladatokhoz. Az is egyfajta "irodalmi esszé", nem? Igaz, más persze, de ez is egy feladat, ahol kaptok egy képet, zenét, vagy leírást a feladattal kapcsolatban, s annak ellenére, hogy eleinte biztosan semmi nem jut eszetekbe és úgy érzitek, nincs ihlet, végül mégis sikerül valami csodálatosat és lenyűgözőt alkotnotok.


Összegzés

Írjatok egy olyan témáról, ami távolabb áll tőletek! Ne kapcsolódjon az érdeklődésetekhez, amelyben otthonosan mozogtok és amiről bő véleményt tudtok formálni! Ha kell, járjon kutatással és utánajárással, viszont a végére próbáljatok egy olyan összegzést írni, ami egyrészt tanít nektek valami újat, másrészt gyakorlatiasabbá teszi az irodalom órákon lévő esszéírás folyamatát is! Ha ezt beépítitek az életetekbe, valamint az írói munkátokba, akkor az órákon is jobban tudtok majd teljesíteni!
Ne feladatként tekints rá, legyen kihívás! Ha pozitív gondolatokkal próbálod átlátni, megérteni és teljesíteni, akkor kevésbé lesz "nyögvenyelős" és szenvedéssel teli folyamat a megírása. Tudom, hogy nem könnyű, de elsősorban a hozzáálláson múlik, és ha megvan a kellő motiváció, akkor a feladat teljesítése is sikeresebb lehet!
Próbáld a tapasztalataid alapján megközelíteni! Ha idegenebb is a téma számodra, biztosan van róla véleményed vagy valamennyi információd, amire támaszkodni tudsz. Ebből indulj el, ez legyen a kapaszkodód! A saját gondolatokkal ellátott íráson pedig sokkal jobban érződik majd, hogy az írója "mögötte" volt, és valóban érti is, amiről beszél, továbbá véleményt formál!
S egy személyes ötlet: akár alkoss itt, a Pennát a kézbe oldalán található, havonta megjelenő gyakorlati feladatokra! Persze, bármilyen más pályázat megfelel erre a célra. A lényeg, hogy gyakorolj és írj, minél változatosabb témákban!

Bízom benne, hogy hasznos volt ez a bejegyzés is és kíváncsian várom a hozzászólásokat, véleményeket!

4 megjegyzés:

Anna írta...

A cikk nagy része, ha közhelyes is, helytálló. A komfortzónából kilépni és így azt bővíteni mindenképpen hasznos, és az, ha nemcsak történetet írni tud gyakorlottan az ember, hanem úgy általában szöveget alkotni, az life skill, ezt nem vitatom. Viszont látok két hatalmas tévedést a cikkben, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

"Szerintem egyikőtök sem nevezné az írást bonyolultnak vagy
nehéznek, hiszen amit szeretünk csinálni, azzal könnyen boldogulunk, szívesen
töltjük vele az időt és egyáltalán nem érezzük tehernek." Több sebből vérzik. Regényt írni ugyan egyszerűnek tűnhet, amíg az ember nem tud sokat a regényírásról, de mihelyt elkezd vele komolyabban foglalkozni az ember, ki fog derülni, hogy istentelenül bonyolult. Nap mint nap hallom író barátaimat azon panaszkodni, hogy túl kell jutni ezen és ezen a jeleneten, és nem haladnak vele, csak nagyon lassan. Hogy sarokba írták magukat, hogy nem áll meg a lábán a karakter, amit írtak, hogy nem működik a cselekmény. Ilyenkor gyakran együtt szenvedünk. Rengeteg idézet van, ami arról beszél, hogy írni bizony nehéz, és nem, nem teszi könnyűvé az, hogy szeretjük csinálni és szívesen töltjük vele az időt. Az, hogy szeretjük csinálni, azt eredményezi, hogy csináljuk annak ellenére, hogy nehéz.

"Ha kell, járjon kutatással és utánajárással" Ezt úgy mondod, mintha az írás (egy bizonyos szint felett nyilván) nem járna önmagában rengeteg utánajárással. Egy idő után az ember rájön, hogy olyasmiről akar írni, amiről nem tud mindent, és akkor nincs más hátra, mint utánajárni. Nem, nemcsak akkor, ha akaratlagosan a komfortzónádon kívül írsz, hanem akkor is, ha egyszerűen egy olyan regényt írsz, amiben például szerepel egy karakter mentális betegséggel, olyan vallással, aminek te nem vagy tagja, olyan helyen, ahol még nem voltál, olyan foglalkozással, amit te nem űzöl. Ilyeneknek ha többet szerepelnek pár bekezdésnél, egy igényes író utána szokott járni.

Szatti írta...

Kedves Anna!

Köszönöm a hozzászólásod és egyetértek a véleményeddel. Talán annyiban egészíteném ki vagy védeném meg a gondolatom, hogy mint ahogyan Te is mondtad írunk annak ellenére, hogy nehéz. A leírtakkal nem azt szerettem volna mondani, hogy az írás egy pofonegyszerű dolog, talán rosszul fogalmaztam meg, viszont amit szívvel-lélekkel csinál az ember, szereti és jól érzi magát benne, nem nehéz vagy a nehézsége ellenére is könnyebben veszi az akadályokat. Ha valami nehéz és tényleg nehézséget okoz, hamar feladja az ember vagy fontolóra veszi, hogy valóban ezzel kell foglakoznom? Attól függ az írás nehézsége, hogy mennyire van sikerélménye benne az írónak. Ha pozitív visszajelzéseket kapok azzal kapcsolatban, amit írok és amin dolgozok, nagyobb az esély arra is, hogy gördülékenyebben tevékenykedjek ebben a folyamatban. Ezt fűzném az első kiragadott gondolathoz.

A másikra reagálva, bizonyos tekintetben szükség van az állandó tájékozódásra és informálódásra, ez teljesen igaz, ellenben vannak témák, amelyekben otthonosan mozgunk, van benne személyes tapasztalatunk, rálátásunk. Függ ez munkahelyi tapasztalattól, milyen szerepet töltünk be a mindennapjainkban, stb. Ebben az esetben nem feltétlenül szükséges az utánajárás és a felderítés, mivel van tapasztalatunk a dologban, tehát önmagunkból, a meglévő tudásunkból vagy átélt élményekből tudunk kiindulni - persze, még többet, avagy még részletesebben, más irányból megközelítve tudni arról, amit már tudunk, sosem hátrány. De, ahogyan Te is mondtad, ha olyasmiről akarunk írni, amiről nem tudunk mindent, akkor elkerülhetetlen az utánajárás, amit nem is neveznék munkaszerűnek, hiszen megismerni valami újat, ami hozzáadódhat a meglévő tudásunkhoz, mindig élmény.

Ha nem tudtam ezzel újat mondani vagy valamilyen formában érvelni az általam leírtak mellett, sajnálom. :) Csak szerettem volna válaszolni a kommentedre, hiszen Te is írtál nekem és hálás vagyok a kritikádért!

Anna írta...

"Ha valami nehéz és tényleg nehézséget okoz, hamar feladja az ember vagy fontolóra veszi, hogy valóban ezzel kell foglakoznom?"
...nem? Ez szerintem egyszerúen tévedés, nyilván vannak, akiknek nincs sok kitartásuk, így a nehéz dolgokat hamar abbahagyják. Ha Te ilyen vagy, hát szíved joga, de kérlek, ne feltételezd, hogy mindenki ilyen. Én például ha valamit akarok csinálni, akkor is csinálom, ha szenvedek vele.


"Attól függ az írás nehézsége, hogy mennyire van sikerélménye benne az írónak" Ez hülyeség. Vannak könnyű jelenetek, nehéz jelenetek, olyan jelenetek, amiket meg se bírsz írni jóra, vannak könnyebb és nehezebb műfajok, ez például sokat nyom a latban. Emellett a nehézség függ a gyakorlatodtól, a tehetségedtől, attól, hogy mennyire vagy fáradt, a napszaktól, és ezer más tényezőtől, de a sikerélményektől pont nem. A motiváltság, az függhet a sikerélménytől. Ehhez kapcsolódóan: "Ha pozitív visszajelzéseket kapok azzal kapcsolatban, amit írok és amin dolgozok, nagyobb az esély arra is, hogy gördülékenyebben tevékenykedjek ebben a folyamatban." Ez igaz, természetesen, de a pozitív visszajelzések önmagukban nagyon ritkán vezetnek kitartásra. Alapvető pszichológia: ha a pozitív visszajelzésért írsz, az csak külső motiváció, az pedig ritkán tart ki sokáig. Jó, ha van, természetesen, de korántsem biztosíték.

Könnyebbnek tűnhet, persze. De nem lesz könnyebb.

Hogyhogy “bizonyos tekintetben”? Az állandó informálódás nemcsak az íráshoz elengedhetetlen, de az élethez is.

“...vannak témák, amelyekben otthonosan mozgunk, van benne személyes tapasztalatunk, rálátásunk. Függ ez munkahelyi tapasztalattól, milyen szerepet töltünk be a mindennapjainkban, stb. Ebben az esetben nem feltétlenül szükséges az utánajárás és a felderítés, mivel van tapasztalatunk a dologban, tehát önmagunkból, a meglévő tudásunkból vagy átélt élményekből tudunk kiindulni” Persze. Viszont ezek a témák rettenetesen kevesen vannak relatíve ahhoz képest, amennyi téma létezik. Egy ember meglévő tudása általában nem elég ahhoz, hogy több regényt megírjunk belőle, pláne, ha nem mindig ugyanazt az egy szereplőgárdát akarjuk írni, ugyanabban a néhány környezetben, amint ugyanazokat a dolgokat csinálják. Nyilván, ha Neked ez elég, nyugodtan írj így, viszont nem hiszem, hogy ez az általános. Illetve, nyilván erre is csak akkor van szükség, ha számít az adott írónak a hitelesség, bátorkodom feltételezni, hogy ez az általános.

Szatti írta...

Kedves Anna!

Köszönöm az ismételt hozzáfűznivalód!

Legyen szép napod! :)

Flickr Images