Homonyik András - A Válaszok ura - Különdíj - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2017. november 4., szombat

Homonyik András - A Válaszok ura - Különdíj


Homonyik András - A Válaszok Ura
(A történet előzménye megtekinthető ITT!)


Az embert leginkább az érzelmei irányítják. Amit leginkább szeretne megtenni, vagy ami hirtelen felindulásból megfordul a fejében, akár pillanatok múlva már valósággá is formálódhat. A leggyakoribb esetek még mindig az előre eltervezettek, de utána egyből a váratlan bűntények állnak. Azért hogy valaki boldog legyen, vagy másnak boldogságot szerezzen bármire képes! Biztos vagyok benne, hogy ha szembe találnád magad ezzel a kérdéssel, te is azt válaszolnád, hogy Bármit! 

„ Te mire vagy hajlandó a szeretteid biztonságáért és boldogságáért? „ 
A nevem Kutató, és ez itt a „Hihetetlen, de Igaz” blog újabb bejegyzése 

Aki még nem találkozott volna a nevemmel, annak elöljáróban csak annyit mondanék, én is ebben a cipőben járok. A szerelmemet fogságban tartják. Ártatlanul. Ezért bármire képes vagyok, hogy kiszabadítsam őt. A börtön, mely fogjuk ejtette és nem ereszti, nem hétköznapi. A zárka, melyet egy görög titánnak terveztek, most egy ártatlan lányt tart fogva. De, ezt én nem engedem tovább! Amikor Adriát bebörtönözték elkeseredett és megtört lettem. Kihasználtak engem. Nem tudtam mit tehetnék, mit is tegyek. De akkor beugrott. Karola valamilyen úton megtalálta a megoldást erre a kérdésére, ami őt is kísértette. A fia, aki 25 évig raboskodott bárkinek is mesélné el a történetét nem hinné el. De én, aki saját szemével látta és saját szívével élte át a fájdalmakat, teljesen biztos vagyok a hitelességében. A történések, amiket elmesélek, 2 hónappal a kiszabadulása után kezdődnek. A média felkapta az ügyet, miszerint „25 év után hazatért az elveszett fiú”. Arról nem esik szó benne, hogy feláldoztak egy ártatlan lányt. Karola különféle vizsgálatokra vitte visszakapott fiát, ezért sem voltak itthon ez idáig. 
Robert hallgatag volt. Természetesen megviselte lelkileg és szellemileg is a bezártság. De én mindenképpen beszélni akartam vele. A megfelelő alkalom kínálkozott, mikor egy ápolónőre bízta Karola a fiát, mivel el kellett utaznia azon a napon. Reggel ment, majd este érkezett is. Egy napom volt arra, hogy bejussak, meggyőzzem és szóra bírjam Robertet. Ahogy írtam, bármire hajlandóak vagyunk, mi emberek, a szeretteinkért. Ezért kifigyeltem Karolát és hamis személyazonossággal segítséget ígértem neki, egy távoli nagyváros pszichológiai osztályán. Amit elhitt és elutazott azon a napon. Ez volt az én napom! Az első és valószínűleg utolsó esélyem. Megragadtam. 
A bejári ajtójukhoz érve már a lábam és a kezem is remegni kezdett. Nem tudtam mitől. Vajon attól, hogy felültettem egy segítségre szoruló anyát vagy, mert az a személy ücsörög odabent, aki miatt a szerelmem az égi börtönben van. A harag és a szégyen keveréke kavargott bennem, de erőt vettem magamon és bekopogtam. 
- Igen? Ki az? – kérdezte egy női hang, majd nyílt az ajtó 
- Jó napot! A környéken lakom és úgy hallottam, hogy Robert újra itthon van! Az egyik legjobb barátom volt, mielőtt eltűnt. Láthatom őt? Beszélhetek vele?


Az ápolónőben egy kis kétely támadt. Tartott attól, mi lesz, ha Karola idő előtt haza ér és itt találja a fiút. Ám végül beleegyezett. 
- Kérlek, ne tartsd fel sokáig! Pihenésre van szüksége. – mondta az ápolónő.
- Rendben! Nem tart majd sokáig! Köszönöm! 
A házba belépve elöntöttek az érzelmek. Ismerős környezetbe léptem be, azonban most egyedül. Biztos, hogy látszott rajtam, mert: 
- Minden rendben van? – kérdezte az ápolónő. 
- Persze, csak nagyon rég voltam ebben a házban. Nagyon sok jó emlékem van innen. – mosolyogtam.
Majdnem rosszul lettem mikor ez a mondat elhagyta a számat, de a hölgy elhitte és benyitott Robert szobájába. Robert az ágyon ült és nézett ki az ablakon, mely egy játszótérre nézett. 
- Robert, itt van egy régi barátod. Beszélgessetek. 
- Köszönöm! – mondtam.
Az érzelmeim ismét megmutatkoztak rajtam, mert nem tudtam nem rá nézni olyan tekintettel, mint akit nem a pokolba kívánnék. Nekem háttal állt, így ezt ő nem látta. Talán jobb is. 
- Szia, Robert! Hogy vagy? – kérdeztem illedelmesen, miközben ő felém fordult. 
- Ne haragudj rám barátom, de ne ismerlek fel. Ez az én hibám! – fordította el tekintetét és közben majdnem sírva fakadt. 
- Semmi baj! Csak nyugodj meg! Nem okollak semmiért! Gondoltam beszélgetünk egy kicsit. Hátha jobban érzed majd magad tőle. 
- Nem is tudom. Olyan sok minden megváltozott. Inkább mesélj te nekem, hogy mi is történt pontosan, míg nem voltam itt. – csuklott el a hangja. 
- Semmi baj! Tudom, hogy nem eltűnt voltál. Nem kell titkolóznod előttem. 
- Anyu azt mondta, ne mondjak erről semmit senkinek! 
- Biztos, hogy ezzel neked csak jót szeretne. De engem jobban érdekel, mint azt gondolod. El tudnád mondani mi történt veled? 
Robert hallgatott. Nem szólalt meg egy kis ideig. Vívódott magában, hogy elmondja-e. Majd visszafordult az ablak irányába, ahol a játszótéren játszó gyerekeket nézte. Aztán megszólalt: 
- Pontosan emlékszem mindenre. Egy ugyanilyen napsütéses nap volt. Anyuékkal mentünk a piacra, ahol mindenfélét árultak. 
- Ami itt két utcával lejjebb van? 

- Igen. Akkor még a családunk nem gondolta, hogy az a nap lesz az utolsó, amit közösen töltünk. Minden árusnál megálltunk. Cukorkák, ruhák, technikai eszközök. Amit csak szeretnél. Azonban megláttunk egy eldugott árust, aki díszköveket árult. Ásványokat, szebbnél-szebb kavicsokat. Anyu látta rajtam mennyire tetszenek a kövek ezért mondta, hogy vesz nekem egyet, de csak egyet. Az árus ajánlott sokfélét, de nekem egy, szinte világító kék kövön ragadt meg a tekintetem. Az eladó ezt látta rajtam és elmesélt egy legendát, miszerint ez az ékkő egy bizonyos napon, egy bizonyos személynek kinyíló virágból való. A történet hallatán még inkább akartam a követ. Az árus miután átadta nekem egy kis üvegdobozban, megkért, hogy ne érintsem meg a követ, mert akkor elvész a fénye. Bár lett volna több eszem és hallgattam volna rá, azonban a kíváncsiságom megelőzte az eszemet. Otthon természetesen ki akartam bontani, de anyu nem engedte. Ez nekem rosszul esett és összevesztünk. De persze mikor ő nem figyelt, kinyitottam. Mikor a kezemben volt, egy nagy széllökést éreztem, ami kinyitotta a bejárati ajtót. Majd egyszer csak… 
Robert itt abbahagyta a történetet. Lehajtotta fejét és a kezével a szeméhez nyúlt. Sírva fakadt. Az emlékek nem csak bennem hagytak mély sebet, de benne is. Hallottam, hogy nagy levegőt vesz és újra kinézett az ablakon. 
- Majd egyszer csak egy másik helyen találtam magam. Teljesen ismeretlen helyen. Mintha egy másik világ lett volna. Nem is jó szó, hogy világ, mert csak egy kastélyban vagy templomban voltam. Senki sem volt körülöttem, és ahogyan körbejártam a helyet, az egész épület üres volt. Ajtók és ablakok sem voltak, csupán a falba faragott mintáik látszódtak. 
- Egy üres épületben voltál 25 évig? – kérdeztem meghökkenve. 
- Igen! Azonban, mikor már a sírás és a félelem elhagyott, akkor rendesen körbejártam a helyet. Biztos voltam benne, hogy nem vagyok egyedül, mert folyton volt étel a konyhában, volt fűtés. De társaság nem. Ami nagyon jól jöttek számomra, az a könyvek, amiket találtam. De voltak eredetiek és voltak kézzel írottak. Hamar rájöttem, hogy inkább az utóbbiakat kell elolvasnom, mert azok ezen a helyen íródtak, erről a helyről. 
- Mit tudtál meg? – egyre izgatottabb lettem. 
- A helyet egy titánnak tervezték és tartják fent. Azonban ő megszökhet, ha valaki itt van helyette. Ezeket a könyveket, azok a rabok írták, akik olyan voltak, mint most én voltam. Aztán érdekességre bukkantam. Találtam egy könyvet, egy nagyon eltökélt személytől. Ez az alak meg akarta tudni, hogyan lehet innen megszökni. Én úgy gondolom, meg is találta. 
- Ki volt ez a személy? – kérdeztem. 

Azonban a beszélgetés közepette egy autó parkolt be a felhajtóra. Az ápolónő, mikor kinézett elmosolyodott, mert a kocsi ismerős volt. Karola hazaért. 
- Ő volt az első, aki Atlasz helyett tartotta az eget. Az első személy, akit csapdába csalt és pont ezért volt lehetősége a szökésre is. Az illető hihetetlen erőt adott nem csupán nekem, hanem az előttem raboskodóknak is, amiért szobrot is készített neki valaki. Ez a szobor királyként ábrázolja, aki mellett két katona áll, mely az őrzést, a bezártságot szimbolizálja. Azonban Ő a bezártság felett áll.

Eközben az ápolónő kinyitotta az ajtót Karolának, aki forrongott a dühtől. 
- Mi történt? – kérdezte.
- Elmentem szinte a világ végére, erre azt mondták nekem, hogy ilyen orvos, akivel én beszéltem nem is dolgozik ott náluk! Felháborító! – letette kabátját és elindult fia szobája felé – Itthon minden rendben volt? 
- Igen. Még az egyik barátja is meglátogatta őt! 
Karola visszafordult felé és az arcán a meglepődöttség minden fajtája alakot öltött. Egyből sietősebbre vette a lépteit. 
Én még mindig nem bírtam abbahagyni a kérdezgetést. 
- Robert? Ez valóban így van? Létezett egy ilyen személy? – kérdeztem kissé indulatosabban. 
- A szoborcsoport és az ő termük, melyet a Hold fénye világít csak meg folyamatosan, ezt állítja. A terembe, melyhez lépcsősorok vezetnek fel, nem léphetsz be akárhogyan. A kialakító személy kiszabta ugyanis, hogy a Király elé csak illendő ruhában lehet megjelenni. Így a személy, aki belép egy ünnepi ruhát ölt magára. Csupa mágikus dolgok történnek abban a szárnyban. 
- Robert! Ne terelj! A személyről beszélj! 
Abban a pillanatban lépett be a szobába Karola. Robert összerezdült, Az én szívem kalapálni kezdett mikor megláttam, Karola arca pedig vörösen izzani kezdett. 
- Takarodj a fiam közeléből! Kifelé a házamból! – kiabálta.
- Robert! Válaszolj! 
Azonban a Karola kissé erőszakossá vált és megragadta a karomat és szó szerint rángatni kezdett az ajtó felé. Robert szobájából kihúzott, majd a folyosón is folytatta. De akkor Robert kijött a szobájából és rám nézett. 
- Tudom, hogy ki vagy! Tudom, hogy miért jöttél ide! Tudom miért akartad mindezt megtudni! De minden, amit elmondtam igaz! Azonban nem találod meg a Királyt! Mert igenis életben van még! Börtönből, börtönbe került a szabadulása miatt. Miután rengeteg időt töltött bezárva, emiatt idekint az időben is rabul esett. Halhatatlanná vált! 
Elképedve tekintettem vissza Robertre, aki mindent elmondott, holott tudta ki vagyok! Karola szó szerint kidobott a lakásból és elküldte utánam az ápolónőt is, mert hibát vétett. 
Az egész előadásnak legalább van eredménye. Kiszabadíthatom őt, csak meg kell találnom a Királyt, aki itt járkál közöttünk. Közelebb kerültem a célomhoz, azonban olyat is tennem kellett, amit eddig soha. Átvertem egy embert, mert kellett tőle valami számomra. De megtaláltam a megoldást! Meg fogom találni a Királyt! Ő a válaszadója minden kérdésemnek! Meg fogom találni őt! 

Nincsenek megjegyzések:

Flickr Images