Vendégírónk, A. Andi írása - Mitől szikrázik a levegő? - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2018. január 30., kedd

Vendégírónk, A. Andi írása - Mitől szikrázik a levegő?

És boldogan éltek, míg meg nem haltak… Mi rejtőzik a mondat mögött? Mitől lesznek a szereplőink boldogok? És legfőképp hogyan érjük el, hogy együtt legyenek boldogok?
Egy jó akciójelenetnél szurkolunk a főhősnek, azt akarjuk, hogy ő győzzön. Ez a helyzet a szereplőink szerelmi életével is. Azt kell elérnünk, hogy az olvasó izguljon értük, azt akarja, hogy egymásra találjanak, és bizony csalódott legyen, ha valami szétválasztja őket. Ne engedjük, hogy az olvasó csak úgy átsuhanjon az oldalak felett, miközben azon gondolkodik, mit főzzön ebédre. Ha érzéseket váltunk ki belőle, maga is a történet részesévé válik. Ehhez viszont a szereplőinknek is érzéseket kell adnunk, hogy ne üres papírbábuk legyenek, akiket úgy mozgatunk, ahogy akarunk. Történetírás közben néha a karakterek mintha életre kelnének, és hiába gondolt ki egy alapból tökéletes cselekményrészletet a szerző, egyszerűen nem illik hozzájuk, mert ők mást tennének. El kell érnünk, hogy tényleg szeressék egymást, és ne csak azért kössenek ki egymást mellett, mert mi ezt már előre eldöntöttük.
Ha mindjárt az első oldalon egymásra találnak, nagy valószínűséggel elveszik a varázs. Ne a nagy találkozás pillanatában szülessenek meg a szereplők, akik közt majd a szerelmi szál kialakul, mert így akarva-akaratlanul is jellemtelenek lehetnek. Előtte is ettek, ittak, szórakoztak, dolgoztak, problémákkal néztek szembe, tapasztalatokat szereztek, tehát élték az életüket. Adjunk nekik emlékeket. Az sem baj, ha párkapcsolatok terén érték már őket kisebb-nagyobb traumák, mert így megtaníthatjuk őket újra szeretni. Fontos, hogy mindkét félnek legyen személyisége, mert hiába van egy érző-létező főszereplőnk, ha a szerelme egy sebtében megteremtett karakter. Akkor nem is illenének egymáshoz...

„A fiú meglátta a lányt, és nyomban belészeretett.” Ez a mondat több szempontból is hiteltelen, sablonos lehet. Először is, elég nehéz elképzelni, hogy mindenféle ismeretség nélkül mély érzelmeket táplálnak egymás iránt. Vonzalomról lehet szó, de akkor inkább ezt próbáljuk meg érzékeltetni, és ne írjuk le mindjárt, hogy nekik milyen szép jövőjük lesz együtt. Tartsuk kétségek között az olvasót, ne legyen biztos benne, hogy a szereplőink úgyis összejönnek. Másrészt pedig, mint még nagyon sok esetben, itt is arra kell törekednünk, hogy ne leírjuk, hanem megmutassuk a dolgokat. Sokkal élvezetesebb egy olyan írást olvasni, amelyben nem csak egyszerűen megmondják, hogy a szereplő boldog vagy szomorú, hanem apró jelekből következtethetünk az érzéseire és az eseményekre. Nagyon jó romantikus történetetek születhetnek anélkül, hogy akár csak leírnánk, hogy ők bizony szeretik egymást. Ahelyett, hogy minden fejezetben esküdöznének, hogy életük végéig egymás mellett lesznek, mutassuk meg, hogy figyelnek a másikra. Félmondatokból, szavakból is következtethetünk rá, hogy valami megpezsdül a levegőben, ha a szereplőink egymás mellé kerülnek. Elég például, ha emlékeznek, hogy a másikuk milyen kávét szeret, vagy egy-egy elejtett szót megjegyezve pont olyan szülinapi ajándékot vesznek egymásnak, mint amire vágytak. Ne azt mondjuk, hogy a lány milyen ideges lett, amikor váratlanul megjelent a fiú, hanem mutassuk meg, hogy úgy érezte, mintha keringőznének a hasában. Beszélgessenek, így még a háttértörténetet is fejtegethetjük, amennyiben a szereplőink nem ismerték előzőleg egymást. Legyenek közös élményeik, kulcsszavak, poénok, amiket csak ők értenek. Adjunk nekik közös pillanatokat, hogy tényleg megismerhessék egymást, így sokkal hitelesebb lesz a történetünk. Ha romantikáról van szó, nem muszáj leragadnunk a szokásos rózsa, mozi, vacsora hármasnál. Ha a karaktereinknek sokkal meghittebb Finnországban rénszarvast simogatni, vagy megmászni egy hegyet, részesítsük őket bátran nem mindennapi élményekben.


És ha már a hitelességnél tartunk, az életben sem mindig úgy mennek a dolgok, mint a karikacsapás. Sokkal jobban bevonhatjuk az olvasót a történetbe, ha nem adunk rögtön az első fejezetben a szereplőinknek nyílt utat az oltár felé. Küzdjenek meg azért, hogy együtt lehessenek. Mint ahogy bajban ismerszik meg az igaz barát, úgy a szereplőinkről is a patthelyzetekben derülhet ki, mennyire hűek egymáshoz. Különféle romantikus irományokban más-más akadályokba ütköznek. Lehet ez egy külső akadály: nagy társadalmi különbség, a szülők tiltakozása, valamilyen múltbéli konfliktus a családok között, vagy akár szereplőink valamelyikét egy váratlan munkalehetőség miatt el is költöztethetjük, hogy megfigyeljük, ugyanolyan szilárd marad-e a kapcsolatuk távkapcsolat formájában. Természetes, hogy a karakterek lázadnak a velük szembeforduló erők ellen, ezek hatására elzárkóznak egymástól vagy éppen mindenáron megmutatják a hitetleneknek, hogy ketten alkotnak egy egészet. Ugyanúgy belső akadályok is elébük állhatnak, például önbizalomhiány, megkérdőjelezhetik a saját hűségüket, őszinteségüket. Ezek az érzések gyakran összezavarják az embereket, nem tudják eldönteni, hogy maradjanak vagy menjenek. Ne féljünk megmutatni karaktereink legképtelenebb gondolatait, kételyeit is, elvégre nem tökéletesnek teremtettük őket.
Ismerjék meg egymás hibáit, így sokkal nagyobb lesz a kockázata annak, hogy végül mégiscsak elválnak útjaik. Vajon a rossz tulajdonságokkal együtt is szeretik egymást? Ha az olvasó a múltbéli titkok lelepleződése után is azt akarja, hogy egymásra találjanak, még akkor is, ha ez esetleg valamelyikükre rossz fényt vet, igazán egymás mellett a helyük. Viszont ha tökéletes karaktereket teremtettünk volna, az olvasó izgalma valószínűleg útközben elapadt volna, a történetnek pedig két oldal után vége szakadna. Persze más a helyzet, ha szereplőink csak fenntartani óhajtják ezt a tökéletességet, hogy ezzel leplezzék valódi énüket.


A történet folyamán szereplőinknek változnia kell. Már máshogy néznek a csillagos égre, mert a szerelmük mesélt nekik az univerzum végtelenségéről, ami elámította őket. Máshogy vélekednek az igaz szerelemről most, hogy rátaláltak. Ha pont ugyanúgy élik a mindennapjaikat, mint addig, nem keltek bennük életre új érzések, gondolatok, nem tanultak, nem tapasztaltak semmit, akkor talán mégsem illenek egymáshoz annyira. Erre az esetre is van megoldás, a vak véletlen folytán felbukkanhat az életükbe egy újabb személy, aki teljesen megváltoztatja őket. Mindenesetre a karakterfejlődést ne hagyjuk ki, hogy igazán élethű szereplőket sikerüljön létrehoznunk.
A szerelmi háromszögeket az idők során már kivesézték, sablonossá váltak, de ha jól forgatjuk a tollat akár még valami teljesen újat is alkothatunk. De szerelmi háromszögek nélkül is megoldható, hogy az olvasó ne tudja eldönteni, hogy kinek az oldalán is fog kikötni a főszereplő. Lehet, hogy aki a történet elején még fehér lovas hercegnek látszott, a történet végére egy sima barát lesz, aki távoli ismerősnek tűnt, a végére sokkal fontosabb helyet tölt be. Izgalmas, ha egy könyv olvasása közben az utolsó pillanatig sem tudjuk pontosan, mi lesz a szereplők sorsa.
A történet végére szereplőink olyasmit tapasztalnak meg, éreznek, amire csak egymás mellett lelhettek rá. És ezt az olvasó is érzékelni fogja. Mert, ahogy az életben, úgy irományainkban sem biztos, hogy a karakterek megtudják magyarázni, miért is van egymás mellett a helyük, néha ezt csak érezni kell.

Nincsenek megjegyzések:

Flickr Images