Vendégírónk, Angéla írása - Közelebb a hegyhez... - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2018. március 28., szerda

Vendégírónk, Angéla írása - Közelebb a hegyhez...




... Avagy hogyan cselezd ki a hátráltató tényezőket


„A dolgok, amiket azért hoztam létre, mert fellelkesítettek, és látni akartam őket kész valójukban, sosem okoztak csalódást, és sosem bántam meg az időt, amit rájuk szántam.”

Több mint egy hónappal ezelőtt olvastam Neil Gaiman egy magyarra lefordított előadását, amiben az író az alkotói munkáról, köztük a saját írói útjáról is beszél. Lehet, hogy csak amiatt, mert épp egy írói válságot éltem meg, de nagyon mély nyomot hagytak bennem a szavai.
A fenti idézetben például az tetszett meg, mennyire találóan összefoglalja azt az érzést, amiért beleszeretünk magába az alkotásba. Mennyire egyszerű, magától értetődő, és mégis mennyire könnyű megfeledkezni erről. Amikor legelőször hozol létre valamit, akkor még ott van ez a feltétel nélküli szeretet, talán még a végeredmény sem érdekel, mert nem az elismerő kritikákért csináltad vagy, hogy temérdek olvasót vonz, hanem magáért az alkotásért, ami örömet okoz. Aztán egy nap eldöntöd, hogy nem elégszel meg ennyivel, és igenis ki fogod hozni magadból a legtöbbet, addig gyúrod a történetedet - a dramaturgiát, a karaktereket, a mondataidat és a szavaid -, amíg profi munka nem kerül ki a kezeid közül.
Ez az a pont, amikor a dolgok elkezdenek bonyolulttá válni. Ekkor lépsz rá egy útra, ami már nem az az álmokból és képzeletből egyengetett ösvény, aminek először hitted, hanem sokkal inkább egy viszontagságokkal teli küzdőtér, amelyben önmagaddal csatázol.
Viszont, ha nem feledkezel meg róla, miért is szereted azt, amit csinálsz, rá fogsz jönni, hogy az írói út messze nem olyan járhatatlan, mint amilyennek elsőre tűnik.

Az írói blokkok – avagy járj túl a saját eszeden

A legtöbb hátráltató tényező és akadály, ami meggátol az írásban, ugyanott keletkezik, mint ahol maga a gát létrejön: a gondolataidban. S ez jó hír, mert azáltal, hogy Te hozod létre őket, máris megkapod hozzá a hatalmat, hogy el is távolítsd őket a fejedből.
Írni sokszor megterhelő pszichésen, és nem csak amiatt, mert fogalmazás közben a tudatalattid is dolgozik - hiszen onnan is hívsz elő képeket -, hanem mert az utadba kerülő blokkoknál mindent be kell vetned, hogy fenntartsd a motivációd, a történetbe és az önmagadba vetett hitedet, és végig tudd csinálni.

Az ihlethiány
Ő a leggyengébb mumus, és a legkönnyebb legyőzni is. Itt az oldalon is számos praktikát találhattok ellene, emiatt csak röviden megemlítem, nekem milyen trükk vált be leginkább.
A név szerintem megtévesztő, mert az ihlet hiánya gondolatok, ötletek hiányára utal. A probléma viszont legtöbbször nem az, hogy nincs mit írnod. Sokkal inkább nincs miről írnod. Mássz ki a fejedből, mert amit ilyenkor keresel, az igazából nem egy gondolat, hanem egy érzés. Szeretet, félelem, kín, gyűlölet, kitartás, hősiesség… Mit akarsz megmutatni az olvasóknak? Mi a mondanivalód? Ha megvan, csak kezdj el írni, az sem baj, ha összefüggéstelenül követik egymást a mondatok. Idővel összeállnak majd, és azt fogod észrevenni, hogy nem győzöl válogatni a képzeletedben feltoluló képek közül.


A „nem vagyok elég jó” – blokk
Ez az igazán vérmes blokk. Inkább előbb, mint utóbb, de összefutsz majd vele, nem is egyszer és mindannyiszor élet-halál harc lesz a vége. Mégpedig amiatt, mert ha egyszer nem kerekedsz felül rajta, az az írói utad végét is jelentheti.
Ha most is, épp ez blokk tart a markában, ne keseredj el! Az benne az igazán nagyszerű, hogy miután találkoztál vele, és rájöttél, hogy „nem vagy elég jó” azután kezdődhet el az igazi fejlődés. Általában akkor jelentkezik először, amikor találkozol az első írástechnikai cikkekkel, és ráébredsz, mennyi mindenre kéne figyelned, mennyi szabályt kellene betartanod. Elsőre nem fog sikerülni. Másodikra sem.
Minél több mindent olvasol az írástechnikáról, minél többféle cikket, bejegyzést, és könyvet, annál mélyebbre lehet süllyedni a „nem vagyok elég jó”-ba. Az akadály nehézségét az adja, hogy nem tűnik fel elsőre, hogy épp egy blokkot élsz át. Én ott kezdtem el érezni, hogy baj van, mikor hetek óta nem haladtam az írásommal. Bárhogy próbáltam megszerkeszteni, sehogy sem volt jó. Minden verzióban felfedeztem valami hibát, valamit, amit a cikkek és könyvek szerint kerülnöm kéne. Aztán ráébredtem, mi a baj: nem vagyok elég jó.
Ha szembesítetted magad és megnevezted a problémát, megtetted ugyan az első lépést a megoldás felé, viszont ettől nem lesz könnyebb kimászni a blokkból. A megoldás ugyanis – és itt kell erősnek lenned – az, hogy elfogadod tényként, hogy még nem vagy elég jó, minden önostorozást és önutálatot mellőzve. Néhányan talán hajlamosak a saját tehetségtelenségüknek megélni egy ilyen élethelyzetet, de gondoljatok bele: egy tanulási folyamatban járunk. Olyan, mintha úgy akarnánk profi kosárlabda játékosok között játszani, hogy még csak elméletben ismerjük a szabályokat. Mégis ki várná el tőlünk, hogy figyeljünk a labdavezetésre, a társakra, az ellenfelekre, alkalmazzunk cseleket, pontosan dobjunk a palánkra és szerezzünk kosarat, mikor életünkben először van labda a kezünkben? Miért várjuk el akkor magunktól ugyanezt? 
Az írástechnikát is gyakorolni kell. Nem fogsz tudni elsőre mindenre figyelni. A karakter fejlődési ívére, a feszültségívre, az információk helyes adagolására, a helyes szavak megtalálására és azok megfelelő sorrendjére. Egyszerűen túl sok.
Novellák írásával lehet a legkönnyebben kikísérletezni az írástechnikai fogásokat. Írjatok 3-5 oldalas kis szösszeneteket, (szerintem az egyik legjobb módszer, ha az itteni gyakorlati feladatokra teszitek), és gyakoroljátok be kicsiben a történetvezetést, a narrációt és az egyéb apró cseleket, amitől felejthetetlen lesz a „játékotok”.


A „nem működik a történet” – blokk
Ez a blokk olyan szempontból az előző ellentéte, hogy itt kifejezetten az írástechnika lesz a kulcs az akadály leküzdésére. Ez a blokk alamuszi módon bújik meg a sorok között, és ha nem fedezed fel időben, előbb elakadsz, majd nem tudod folytatni a történeted, magad sem érted, miért. Ebben az esetben nem ihlethiányról van szó, hiszen pontosan tudod, hogy merrefelé tart a cselekmény, és mit szeretnél leírni, de valamiért - és nem biztos, hogy meg tudod fogalmazni, miért -, nem fog működni a dolog. 
Számomra az volt az árulkodó jel, hogy a szereplőim, ahelyett, hogy életre keltek volna, üres bábok maradtak és mintha horgokon kellett volna rángatnom őket, a cselekmény pedig minden vázlat és tervezés ellenére vontatott maradt.  Hiába dolgoztam ki a karaktereket és a cselekedeteiket is, ez a kettő nem volt összhangban. Olyasmit kértem a szereplőimtől, olyan problémamegoldást, amit a személyiségükből adódóan egész biztosan máshogy, vagy egyáltalán nem tettek volna meg. Rájuk erőltettem a cselekményt, ahelyett, hogy hagytam volna őket maguktól kimászni a szorult helyzetekből.
Szerencsés helyzetben könnyen átverekszed magad a blokkon, ha van olyan személy, aki hajlandó elolvasni a készülő műved és őszinte, objektív véleményt formálni róla. Én nem szeretem félkész állapotban megmutatni az irományaimat, ezért én inkább detektívesdit játszom, hogy rájöjjek a hibára.
A technika, ami alkalmazok (és amit az egyik írástechnikai könyvből tanultam, de sajnos nem emlékszem melyikből) a következő: először is tarts 1-2 nap szünetet, amíg rá sem nézel az írásra, nem olvasol bele, és főleg nem dolgozol rajta. Ezután állítsd át a szöveg betűtípusát, állíts be oldalszámot, de akár a margókkal, betűszínnel, stílusokkal is játszhatsz. A lényeg, hogy formázd át a szöveget. Ezután töröld ki a neved a cím mellől és írd be egy olyan író nevét, akire felnézel, vagy – és ez még jobb – akit valamiért nagyon utálsz. A módszer a szöveg szerkesztéséhez is tökéletes. Olyan megkettőzött lelkesedéssel fogod írtani a hibákat, mintha díjat osztogatnának minden egyes átírásért.

Amikor nehéz leülni írni

 Vannak olyan időszakok, amikor semmilyen blokk nem hátráltat, mégis nehézséget okoz foglalkoznod a történeteddel. Néha az egész egy végeláthatalan, feltorlódó munkahalomnak tűnik, amiből nem látod a kiutat, és ha nem teszel valamit ellene, lassan elfogy a lendületed, és félreteszed életed legnagyszerűbb művét, amit soha senki nem fog megírni úgy, ahogy csak te tudtad volna.
Hozd meg a kedved az íráshoz! Ne várd, hogy mindig a legjobb passzban legyél, (kivéve, ha ez nálad, napi szinten, órához vagy napszakhoz kötve előfordul) az sem kell, hogy mindig szenvedélyesen vesd magad a klaviatúra/füzet elé. Általában minél gyakrabban és minél hosszabb időn át kell foglalkoznod egy történettel, annál nehezebb kitartani mellette. Minden, amit rendszeresen csinálsz fáraszt, még akkor is ha szívesen csinálod, mert nincs két ugyanolyan nap, nem tudsz mindennap ugyanolyan szinten teljesíteni és ez frusztrálhat.
Nagyon jól kell ismerned magad, a terhelhetőséged, és az árulkodó jeleket, hogy helyes döntést tudj hozni azzal kapcsolatban, mire van igazán szükséged az ilyen napokon: néhány nap szünetre, kellő távolságra a történettől és az írástól, vagy még több motivációra?
Az előzőhöz azt tanácsolnám, figyeld meg magad, mint írót. Azt, hogy mennyi ideig tudsz koncentrálni az írásra napi és heti szinten, és mikor kalandozol el, fogy el a türelmed, az ihleted, valamint a lelkesedésed. Próbáld meg feszegetni a határaidat, és figyeld meg, hogy reagálsz rá! Feszültebb leszel és leblokkolsz vagy gyorsabban haladsz?
Ha motivációra van szükséged, segíthet, ha tudatosítod magadban a két végpontot. Az egyik a kezdőpont, az ok, amiért elkezdtél alkotni. Gondolkodj el, mi motivált a kezdeteknél! Miért szerettél bele? Szereted a karaktereid kezét fogni, velük kelni vagy feküdni? Szereted annak a másik világnak a levegőét szívni, belebújni az esős-havas hétvégéken?
A másik a végpont, az cél, amiért csinálod. Neil Gaimann arról mesélt, hogy azt a célját, hogy szerzővé váljon, úgy képzelte el, mint egy hegyet. Egy távoli hegyet. És tudta, hogy amíg minden tettével és döntésével afelé a hegy felé halad, minden rendben van.
Számomra az adta a nagyszerűségét ennek a gondolatnak, hogy ezzel hirtelen elfogadhatóak lettek a hibák, és kerülőutak. Az, hogy néha nem úgy haladunk az írói terveinkkel, ahogy szeretnénk, nem jelenti azt, hogy nem tettünk meg semmilyen lépést a hegy felé. Lehet, hogy amit mi hátramenetnek vagy egy helyben toporgásnak érzünk, csak egy akadály szükségszerű leküzdése az előrébbjutáshoz.
Mi a te hegyed, ahova el akarsz jutni? Fejleszteni az írói készségedet? Pozitív véleményt kapni? Pályázatot nyerni? Könyvet kiadni?
Ne csak azt konkretizáld magadban, hogy hová akarsz megérkezni, hanem azt is, milyen lépések szükségesek ehhez. Nem baj, ha nem látod előre a buktatókat, vagy időközben újabb lépések kerülnek a listára, írj le olyan teljesíthető kis célokat, amik elvezetnek ahhoz a hegyhez. 

A fentiekkel azért is érdemes tisztában lenned, mert lesz még egy akadály, amin biztosan többször át kell verekedned magad, ez pedig a kudarc. Személytől függ, mit élünk meg kudarcként. Valakit egyetlen negatív kritika is padlóra küld, másokat az sem tántorít el, ha egymás után utasítják vissza a kiadók a kéziratát (Rengeteg ilyen híres írónk van. Legtöbbször ebből a „csakazértis”-ből születnek az igazi győztesek.)
A kudarcból felállás képessége is tanulható, és gyorsabban megy, ha tisztában vagy vele, mi az, amiért érdemes összeszedned magad. Ha kell néhány nap, hogy meggyászold a fejedben a már átélt sikert, add meg magadnak azt az időt! Csinálj valami mást, ami nem kapcsolódik az íráshoz, aztán térj vissza, és ne hagyd, hogy maga alá temessen néhány negatív élmény. Kérdezd meg magadtól, megéri-e emiatt feladni... vagy összeszorítod a fogad és mész tovább, megpróbálva még többet kihozni magadból.
Író vagy. Addig ne hagyd abba, amíg olyan véget nem írtál a történetednek, amilyet elterveztél.

Fókusz

Végezetül szeretnék elmesélni valamit, amire a sport tanított meg és a mai napig mindig az eszembe jut. Évekkel ezelőtt részt vettem egy kendo versenyen. Mivel nem egy közismert sportról van szó, megpróbálom leegyszerűsítve leírni a szituációt.
Képzeld el, hogy egy hatalmas tornateremben vagy. A termet három négyzetre osztották fel, Te a középsőben állsz, veled szemben egy segítő, akin vágásokat kell bemutatnod egy bambuszkarddal precízebben, erőteljesebben, gyorsabban, mint a melletted álló ellenfeled. Tőled jobbra és balra is a haladók vívnak, a négyzeten kívül 3 bíró nézi, mit csinálsz, hátrébb a jegyzőkönyvvezetők, a hátad mögött a lelátón ott a tömeg, az idegen és a saját rokonok. Kívül is pokoli a zsivaj, s a vívók kiáltásai, valamint a tömeg nyüzsgése miatt alig hallod ki a lármából a saját nevedet, mikor szólítanak. De ott bent a fejedben is elviselhetetlen a hangzavar, ahogy pörgeted magadban a lehetséges forgatókönyveket. Mit kell tenned, hogy nyerj? Mi lesz, ha veszítesz? Vajon ha most kiesel, még feljutsz a dobogóra? Vajon mit mondana az a családtagod, aki a hátad mögött először lát ilyen helyzetben? Vajon mit szólnak majd a csapattársak, ha most bénázol, és kiesel? Vagy az edződ, aki biztos figyel valahonnan a tömegből?
Akkor ott, a teljes káosz közepén, mire fogsz figyelni?
A válasz az, hogy az előbb felsorolt dolgok közül semmire. Csak arra koncentrálsz, amit abban az adott másodpercben csinálsz. Nem látsz mást, csak azt az egyetlen embert, aki előtted áll, mert az ő „megvágása” a célod. Nem hallasz, nem érzel, és nem érzékelsz mást saját magadon kívül, mert tudod, hogyha egy kicsit is, akár csak egy pillanatra elfordítod a figyelmed valami másra, abban a pillanatban szétesik a mozgásod, és vesztettél.
Ilyen érzés, amikor egyvalamire irányítod rá a fókuszt. Ha megosztod a figyelmed, és olyasmikkel foglalkozol, hogy vajon milyen kritikát írnak az írásod alá, hogy tetszeni fog-e az olvasóknak, hogy tényleg elég jó vagy-e, nem fogsz tudni olyan átütő erejű alkotást létrehozni, mintha csak és kizárólag arra figyelsz, amit csinálsz. Abban a pillanatban, amikor írsz, semmi máson ne járjon az eszed, csak a történetedben élj! Ha teljes figyelmedet a „mozdulataidra” irányítod, arra, hogy hogyan tudnád még jobban, átélhetőbben átadni azt a varázslatot, ami a fejedben van, nem tudsz majd foglalkozni a kételyekkel, és hátráltató tényezőkkel. (Ugyanezt sajnos fordítva is igaz.)
Egyáltalán nem baj, ha vannak kételyeid. Sőt, nem is kell, hogy megszabadulj tőlük. Csak ne koncentrálj rájuk. Vedd tudomásul, hogy léteznek és lépj túl rajtuk. Bizonyítsd be annak a hangnak a fejedben, ami akkor jön elő, s mikor úgy érzed padlóra kerültél, hogy annak ellenére, amit szajkóz, Te igenis szereted, amit csinálsz, és meg tudod valósítani, amire mindennél jobban vágysz!
Nem baj, ha lépésenként haladsz, a lényeg hogy a helyes irányba teszed, és tudd, hogy minden egyes lépésed közelebb visz a hegyhez.

„A te hangod, a te elméd, a te történeted, a te elképzeléseid. Írj és rajzolj és építs és játssz és táncolj és élj, ahogy csak te tudsz. A pillanat, amikor erre ráérzel, olyan mintha meztelenül végigmennél az utcán, túl sokat megmutatva a szívedből, az elmédből és abból, ami belül van; túl sokat mutatsz meg önmagadból. Ez az a pillanat, amikor elkezded jól csinálni”

(Neil Gaiman)

Idézetek forrása:

Neil Gaiman előadásának magyar fordítása http://igyneveldaregenyedet.blogspot.de/2015/06/tevkepzetek-az-irasrol.html (a cikk alján megtaláljátok az eredeti angol nyelvű szöveg linkjét is)

1 megjegyzés:

oliver írta...

Angéla ez nagyon szuper és inspiráló írás volt, ragyogó idézetekkel. Sok dologban hasonlóan gondolkodtam, de az írásod most megerősítette, hogy talán jó úton járok. Ps: Tuti megszerzem Neil Gaiman könyvet.

Flickr Images