Képekbe rejtett gondolatok - Eredményhirdetés - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2018. április 28., szombat

Képekbe rejtett gondolatok - Eredményhirdetés


A. Andi - Elveszett kincs

Még hallottam a távoli ajtócsukódást és az elhaló beszélgetést. Biztos azt bizonygatták, hogy milyen neveletlen, haszontalan gyerek vagyok. Bár akkor ez nem igazán izgatott. Egyetlen vágyam az volt, hogy a paplan alatt összekuporodva magamhoz öleljem a plüssmacim. Anyu többször is mondta, hogy meg kellene szabadulni attól a rémes játéktól, mert habár még a válláig sem értem, szerinte már elég nagy voltam ahhoz, hogy két lábbal a földön járjak, és ne valami elvarázsolt erdőben barangoljak az én kócos medvémmel. A világért sem engedtem volna, hogy elvegye tőlem. Ráadásul a maci sosem kiabált.

Remegett a vállam az elfojtott indulatoktól, a visszafojtott könnyek égették a szemem. A takarómba kapaszkodtam, ahogy egyszer régen a körhinta láncába. Valaha anyuval vidámparkba is jártunk, és minden bohóc, minden cukorkát áruló néni közt ő mosolygott a legszélesebben. Apuval csak sétáltak a tömegben, bámészkodtak, amíg mi Ferivel, anyu testvérével előreszaladtunk, és belevetettük magunkat a vattacukrokért hadakozó sokaságba. Azóta is érzem a számban szétáradó édességet.

Aztán hazamentünk, és átbeszélgettük az estét. Nem a szokásos felnőttes témákról volt szó, amikről anyu és apu mindig unottan fecsegett a reggeli újság és a kihűlt kávé fölött. Feri szavai minden baljóslatot és szomorúságot háttérbe szorítottak. Míg máskor komoran és hidegen nyújtóztak a bútorok a fal mellett, ilyenkor azok is szinte táncra perdültek. Ha lett volna pók a sarokban, az is nevetett volna a viccein. De anyu rendmániája néha az egekbe szökött, úgyhogy arra is gondoltam, hogy külön táblát kellene kitenni a pókoknak, rovaroknak, hogy ne pazarolják az idejüket, ne jöjjenek felénk. Erre persze lehurrogott. [...]



Stella Brooks - A lány, akinek lehozták a csillagokat


Az utolsó lámpát és gyertyát is eloltották a házban. Teljes csend. Annika megszeppenve ücsörgött a megvetetett ágyon, magához ölelve kispárnáját. Egy könnycsepp gördült le forrón az arcán, hogy aztán az állán keresztül lecsöppenjen a huzatra.
- Sír az új lány! - suttogta a vele szomszédos ágy lakója barátnőjének, mire az csak legyintett.
- Ugyan! Megszokja!
- De remélem hamar!-kontrázott rá egy harmadik is. - Ugyanis én aludni szeretnék.-és ezzel be is fejezték a késő esti diskurálást.
Annikát aznap vezette be eme leánynevelő intézet falai közé vasmarkú dajkája, közölve, szülei szeretnék, ha mostantól itt töltené napjait.
Mit is tehetett volna a kislány?
Tanárnője szelíden kézen fogva vezette végig az épületben, közben győzködve az ellenkezőjéről a kislányt, amit most is gondolt, sem Édesanya, sem Édesapa nem dobta el magától.
Bárcsak ez ilyen egyszerű lenne. De sajnos nem az.
Annika elfeküdt a vas ágy puha párnái között, ami idegennek tetszett neki.
„- Azt mondják bárókisasszony! - suttogták új osztálytársnői a padokon ülve még a nap folyamán.
- Én azt hallottam, eddig francia nevelője volt!-tetézte a párhuzamos évfolyam beli.”
 Annika azt kívánta, bárcsak származása titok maradna. Bárcsak lenne egy olyan ország, egy hely, ahol mindez nem számítana!
Szemei lassan ólom súlyúvá változtak, és pillái lecsukódtak.
Édesanya még csak ki sem jött köszönni!-gondolta szomorúan. -Édesapa pedig biztosan dolgozott! Azért nem! -ringatta magát édes tévhitekbe. Kilenc éve mást sem csinált. [...]




Angéla - A sziklakert

Mrs. Pigmor azt a szürke gyapjúkabátot vette fel a hozzá tartozó fekete szalagos kalappal, amit a különleges alkalmakra tartogatott. Ezt az összeállítást kellően elegánsnak és hivatalosnak ítélte, pont megfelelő választásnak ahhoz, amire készült. Az előszobai tükörben rendezett redőkbe simította a selyemsálját, megigazította a kabát gallérján a türkizkék kolibris brosst és kilépett az ajtón.
A napsugarak az egész eget lángoló sápadtkékké gyújtották és felmelegítették a kora tavaszi levegőt. Mrs. Pigmor elégedetten szívta be az őszről megmaradt avar édeskés elmúlásszagát. A mai nap tökéletesnek ígérkezett. Szokásához híven egy pillanatra megtorpant a ház előtt a járdán, de kivételesen nem azért, hogy kitépje a kertkapu tövében újonnan feltörő gyomot, hanem hogy összehúzott szemekkel még egyszer végigmérje úti célját, a szemközti házat.
Megboldogult apja szavait hallotta viszont, aki gépészként világéletében jobban értett a fémtől és olajtól csillogó tárgyakhoz, mint az élő dolgokhoz. Az emberek – magyarázta sokszor – mind-mind csavarok és fogaskerekek, csapágyak és tartólemezek, amelyek együtt alkotnak egy nagy, működő gépezetet. Némely alkatrész az idők során elromolhat, mások pedig csak látszólag működnek tovább, közben alattomosan, belülről rombolják szét a gépezetet.
Mrs. Pigmor kötelességének tartotta, hogy ezeket az alkatrészeket kiselejtezve megtartsa a rendet, és a gépezet hibátlanságát. Nem volt egyszerű vállalkozás, sőt az utóbbi időben az élet mintha csak olyan embereket sodort volna felé, akik mind hátráltatják és rombolják ezt az egységet. [...]





A teljes művek megtekinthetőek a Gyakorlatok menüpont, Alkotás képekre alcím alatt!

Minden írónak őszinte szívből gratulálok a jelenlegi feladat teljesítéséhez! Nagyon kivételes és egyedi elgondolású alkotások születtek! A hónap elején csak egy-két írás érkezett be, ami miatt féltem, hogy talán kevésbé van rá időtök és ötletetek, hogy teljesítsétek, de az utolsó héten szép számmal érkeztek be írások, öröm volt titeket olvasni! Utólag is elnézést kérek, hogy nem mindig tudtam ígéretemhez híven időben véleményezni a beküldött műveket, mentségemre szóljon, hogy nehéz és sűrű hetek állnak mögöttem. Köszönöm a megértéseteket és a türelmeteket!
Gratulálok minden résztvevőnek, és még inkább a kiemelt vendégíróknak, akik abban a lehetőségben részesülnek, hogy az elkövetkezendő hetekben alkothatnak a Pennára! Az ezzel kapcsolatos teendőket emailben továbbítom a hétvége folyamán!

Köszönöm az aktivitásotokat! Remélem, hogy a jelenlegi gyakorlatra is szívesen alkottok majd!

Nincsenek megjegyzések:

Flickr Images