Vendégírónk, A. Andi bejegyzése - Ötletek az ihlethiánnyal szemben - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2018. június 9., szombat

Vendégírónk, A. Andi bejegyzése - Ötletek az ihlethiánnyal szemben



Néha megesik, hogy tanácstalanul görnyedünk az üres lap fölé vagy nézzük a számítógép képernyőjét. Leírunk néhány mondatot, de hamarosan rá kell jönnünk, hogy nem sikerült úgy papírra vetnünk őket, ahogy szerettük volna. Vagy van a tarsolyunkban egy jó alapötlet, amiből annyi mindent ki lehetne hozni, de sehogy sem jut eszünkbe még egy jó jelenet, a következő mozzanat, hogy továbbfűzzük a cselekményt. Ez gyakran ijesztő.
Egy jó könyv erősségei közé kétségkívül odatartozik a jó témaválasztás. De a legnagyobb írókkal is megesik, hogy az ihlet elszáll, ők meg maradnak a fehér lappal kettesben. Így nem kell végképp elásnunk az írói álmainkat, ha vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nehezebben megy az alkotás. Bármikor megszülethet bennünk a gondolat, ami majd egy csodálatos történet létrehozásához vezet.
Írni bármiről lehet. Még akkor is írhatunk, ha a történetünknek nincs konkrét célja, nem tudjuk mi lesz a következő lépés, még nem ismerjük a szereplőink összes jellemvonását, nincsen semmiféle vázlatunk. Van, aki így csinálja. Csak leírjuk, ami eszünkbe jut, akár közel áll a témához, akár távol tőle. Bár valószínűleg a végére nem egy száz százalékosan összeszedett szöveget kapunk, de ezzel nincs semmi gond. Ki tudja, talán visszaolvasva kusza mondatainkat új motivációt kapunk.
Ha félkész történetünkkel vagy épp fél lábon álló ötleteinkkel sehogy sem tudunk közös nevezőre jutni, az egészet félretehetjük pihenni. Néha ez a legjobb. Ha erőltetjük az írást, az gyakran meglátszik, és azt senki sem akarja, hogy a művünk azt sugallja, hogy kínszenvedéssel jött létre, amikor élvezhetjük is az írást, hisz annyi fantasztikus dolog van benne. Tehát ha semmiképp sem szeretnénk lerakni a tollat, de a készülő irományuk is kizárt birodalmából, új vizekre evezhetünk. Belekezdhetünk egy új történetbe, akár a zsánerek terén is kalandozhatunk, kipróbálhatunk valami újat. Ezzel akár tanulhatunk is, megtudhatjuk mi az, amiben jók vagyunk, milyen stílust tudunk méltón képviselni, és mi az, amin még csiszolnunk kell.
Abban az esetben, ha egyéb történetek terén sem tudunk kiteljesedni, nem jutunk egyről a kettőre, és még mindig nem akarjuk a sarokba dobni a tollat vagy a billentyűzetet, írhatunk egyszerűen a körülöttünk lévő dolgokról. Hisz annyi minden van a világban. Végigsétálunk az utcán és észre sem vesszük, hogy milyen szépen virágzik a fa a sarkon. Pedig az illatok, a levelek rezzenései talán elindítanának bennük valamit, eszünkbe jutna egy cím, egy helyszín, egy szereplő, akinek pont olyan illatú a kölnije. Vagy láthatnánk magunk előtt virágba borulni a természetet, majd elhalni a leszakított rózsákat, és ez ihletet adna egy tragikus szerelmi történethez, ami csak arra vár, hogy papírra vessük. Írhatunk erről, azokról a dolgokról, amik ott vannak körülöttünk, de nagyon kevesen veszik észre őket, legyen szó a környezetünk szépségeiről vagy az emberek közt megbúvó fel nem fedett feszültségről. Írhatunk a saját élményeinkről, mit éreztünk, amikor reggel felkeltünk, örömmel kezdtünk napi teendőinkhez vagy sem, kikkel találkoztunk a nap folyamán. Vajon ők mit éreztek, miközben elsuhantak mellettünk az utcán? Lehet, hogy valamelyik az egyik elfeledett karakterünkre emlékeztet, vagy épp egy új szereplő körvonalazódik meg a hatására. Miközben a velünk megtörtént dolgokról írunk, segítségül hívhatjuk a képzelőerőnket is. Például ha misztikus történetek terén vagyunk otthon, és az udvarunkat épp ellepték az ismeretlen fekete bogarak, ezt nyugodtan továbbgondolhatjuk. Mi van, ha igazából nem is bogarak? Talán ez csak egy álca, amit azért vettek fel, hogy mindenkit megtévesszenek. Talán egy másik világ kapuját felejtették nyitva siető kalandorok, és ezen a résen át szöktek a rovarok az udvarunkba. Lehet, hogy ami egy rövidke naplóbejegyzésnek indult a végére többoldalnyi szöveg lesz, de hát ennek csak örülünk.
Eltérőek a vélemények arról, hogy mit jó olvasni írás közben. Van, aki azt állítja, az övéhez hasonló történetek olvasása segít neki, mert így jobban átlátja a témát, megtudja azt, hogy mások hogyan közelítették meg. És van, aki arra esküszik, hogy kerüljük a miénkhez hasonló stílusú műveket, hogy ne befolyásoljon semmi írás közben. Akár így, akár úgy az olvasás is új löketet adhat. Egy kicsit más világba kerülünk, más szereplők vesznek körül minket. Nem kell görcsösen azon rágódni, hogy a mi karakterünk egyelőre talán nem jut egyről a kettőre. Engedjük el magunkat, olvassunk azt, ami jólesik, elvégre az olvasás szórakozás is, és közben íróként is fejlődhetünk. Megpróbálhatunk már meglévő műveket átírni, így az alaptörténet adott, mégis szabadjára engedhetjük a fantáziánkat. Mi lett volna Rómeóval és Júliával, ha nem lettek volna öngyilkosok? Mi lett volna Középfölde sorsa, ha Frodó nem semmisíti meg a Hatalom Gyűrűjét? És mi lett volna a varázslóvilággal, ha Voldemort nem halt volna meg?
Természetesen az olvasáson kívül számtalan szórakozási lehetőség áll rendelkezésünkre, és ezek bármelyike megihlethet bennünket. Menjünk sétálni egyet a parkba, és ki tudja, lehetséges, hogy megpillantunk egy göcsörtös fát, ami mintha egyenesen a az irományukból lépett volna elő. Töltsük a szabadidőnket a családunkkal, barátainkkal, egy-egy gesztus, elejtett szavak segíthetnek továbbfejlesztenünk a történetünket. Járjunk nyitott szemmel, fogadjuk be a világot. De közben vigyázzunk, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Nem kell a parkban futás közben árgus szemekkel a bokrokat figyelnünk, hogy mikor ugrik elő valami erdei manóhoz hasonlatos jövevény, akit beleírhatunk a készülő művünkbe, hogy aztán hasra essünk egy kőben. A végén még letérünk a helyes ösvényről, és mi is találkozunk a farkassal a meséből.
Még ha meg is gyűlik a bajunk az írással, nem jut eszünkbe semmi, akkor se vonjuk ki magunkat a világból és az emberek köréből. Éljük az életünket, hisz bármelyik percben megszállhat bennünket az ihlet. Néha nem árt, ha pihentetjük kicsit az alkotásainkat. Olyan ez, mint egy vizsgára vagy egy nagy megmérettetésre készülni. Tanulhatunk mi orrvérzésig éjszakákon át, lehet, hogy mégis holtfáradtak leszünk, és egyszerűen nem tudjuk olyan jól végezni a feladatainkat, mint szeretnénk. Vagy olykor rendesen kipihenhetjük magunkat, hogy újult erővel vessük bele magunkat a tennivalókba. Ha pillanatnyilag nem tudunk mit papírra vetni, vagy össze-vissza gondolatainkat nem úgy tudjuk megörökíteni, ahogy szeretnénk, az nem azt jelenti, hogy rosszak lennénk abban, amit csinálunk. Sőt, sokkal inkább azt bizonyítja, hogy mi is hús-vér emberek vagyunk, megküzdünk a problémáinkkal, képesek vagyunk érezni. Ne feledjük, hogy a nagy műveket mind emberek írták, és nem éjjel-nappal szolgálatra kész robotok.

Nincsenek megjegyzések:

Flickr Images