Vendégírónk, Stella Brooks írása - Karakteralkotás - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2018. június 2., szombat

Vendégírónk, Stella Brooks írása - Karakteralkotás



Akár novellát, akár regényt kezdünk el írni, mindenképpen szükségünk van karakterekre, hiszen ők alakítják a történet vonalát, és rajtuk áll vagy bukik a művünk sikere. Ha ötletelni kezdünk, először a szereplők, főként a főhős a legelső, amit ki kell találnunk. Nálam - és úgy vettem észre, hogy még sokaknál -, már névadásnál sokat gondolkodni. Persze, az első regénynél könnyűnek tűnik, hisz ismerőseink köréből gyorsan kereshetünk pár jól csengő elnevezést. Aztán ahogyan haladunk előre a művek terén, egyre nehezebbé válik a feladat. Én erre azt a megoldást találtam ki, hogy a naptáromból a héten soron következő nevekből válogatok szúrópróba szerűen. Eddig bejött, mert találtam néhány  különlegességet ami tökéletesen megfelelt a célnak. Főként magyar vezeték, illetve angol kereszt és vezetékneveknél érdemes a net segítségét választani.
A név, véleményem szerintem meghatározza a karakterünk belső és külső tulajdonságait, ezért nagyon körültekintően kell kiválasztani. Jártam már úgy, hogy rosszul neveztem el egyik mellékszereplőmet, vagyis nem felelt meg az általam elképzelt személyiség kifejezésének, és akárhogy is próbáltam beleírni egy bizonyos szituációba, nem sikerült. Könyvekben szeretek furcsa, különleges nevekkel találkozni, amelyek egyáltalán nem hétköznapiak, mivel feldobják az olvasmány hangulatát. Főként ez akkor élvezetes, amikor az író még egy jó becenevet is talál hozzá. (Erre gyönyörű példákat lehet találni Leiner Laura regényeiben.)
Fontos, hogy minden karakter jól kidolgozott, és az olvasó által szerethető legyen (ez is főként a főhősre vonatkozik, de mindegyik főbb mellékszereplőre is), hiszen nem fognak olyan könyvet olvasni, amiben nem tudnak azonosulni a szereplőkkel. Ennek elkerülése végett ajánlom a karakterkérdőívek kitöltését, mivel így mi magunk is jobban megismerhetjük az alanyt. Minden kezdő író (én is) a szereplőit először saját magáról, barátairól, osztálytársairól, családtagjairól mintázza. Az első, (és egyetlen teljes végig megírt) könyvemben is ezt a módszert alkalmaztam, aztán néhány ismerősöm elolvasva csodálkozva kérdezték: „Ez én vagyok?” A válaszom természetesen igen volt. Csakhogy ezt nem lehet sokáig csinálni, ezt mondanom sem kell. Mivel nem akarjuk magunkat ismételgetni és bemutatni, ezért új „forrás” felé kell néznünk. Én óvatosan bár, de ajánlom más regények karaktereinek személyiségének a feldolgozását, bár ezzel tényleg nagyon elővigyázatosan kell bánni, hiszen az eredetivel teljesen megegyező szereplőnket könnyen és jogosan copy-nak bélyegezhetik.
A harmadik személyiséggyűjtő ötletem a következő (és általában ez a második legsikeresebb): ha van időm rá, kiülök az utcán egy padra, és nézem az embereket. Megfigyelem a mozdulataikat, kinézetüket, alkalom adtán a beszédstílusukat, és ezen dolgok összevetésével kitalálom, hogy milyen tulajdonságaik lehetnek, és az általam alkotott összképet beillesztem egy adott szituációba. Persze a legkönnyebb, amikor véletlenszerűen eszünkbe jut egy szereplő névvel, külső és belső tulajdonsággal együtt. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de ez velem szinte sohasem így van. A karakter kidolgozottságához a szereplő kinézete is hozzátartozik (a karakterkérdőívekben általában ezekre is rátérnek), de ez annyira egyéni, hogy pár mondatnál többet nem tudok hozzászólni. Először is, ne legyen a szereplőnk tökéletes! Sem külsőleg, sem belsőleg. Nincs olyan, amit jobban utálnék egy könyvben annál, mint ez a felállás! A való életben sincs jóalakú, csinos lány, menő, sármos fiú, aki mindennek fejében még okos, boldog gazdag, konfliktusmentes életet él, mindenki szereti őt, van tucatnyi barátja, bájos, udvarias, szóval minden happy. Vagy ha esetleg van ilyen, akkor jó neki, de mi ne akarjunk ehhez hasonló karaktert alkotni, mivel az olvasók nem láthatják benne magukat. De ha a szereplő például jó tanuló, de nem tud rajzolni, akkor máris egy csomó fiatal vele együtt tud érezni.
Szóval a kinézet létrehozásakor figyeljünk a teljes tökéletesség elkerülésére.  Sokszor ajánlják, hogy a szereplőnek alkossunk valamilyen különös ismertetőjegyet. Én ezt nem minden esetben, de támogatom. Általában az emberek három csoportra tudják osztani a szereplőket, és én is velük szeretnék részletesebben foglalkozni:

Főszereplő: Minden kétséget kizáróan rajta dől el a cselekmény tovább haladásának iránya, és ő áll végig a középpontban.  Szerintem ezt minden író jól tudja, szóval nem is akarok ezzel kapcsolatban sokáig okoskodni. Sok írással foglalkozó oldalon boncolták az okát annak, hogy néhány kezdő író miért nem meri úgymond „bántani” a főszereplőjét. Szerintem igenis kell, mivel ez vonzza maga után a konfliktust is. Én gyakran szoktam olyat csinálni, hogy akár csak egy novella erejéig is, de mellékszereplőt faragok belőle (mármint a főszereplőből), és kiszakítom az eddig megszokott E/1-es elbeszélésből és az új mű új E/1-es elbeszélője mutatja meg kívülről. Ha valaki esetleg az E/3-as módszert alkalmazta, az is nyugodtan megcsinálhatja ezt, ha úgy érzi, hogy nem ismeri elég jól a karakterét vagy ő, vagy az olvasó. Ilyenkor meg szoktam mutatni a novellát az előolvasómnak, és megkérdezem, megismerte-e jobban a karakter, avagy sem. Általában az előbbi választ kapom.

Antihős, konfliktusokozó, egyszóval a „gonosz”:
Szinte a főszereplővel egy időben megalkotott karakterek egyike ő szokott lenni. Mint minden szereplőt, őt is jól meg kell formáznunk, ezt nem is kell mondanom. Ám, míg a többieknél a hangsúlyt a külsőre, a tulajdonságokra helyezzük, addig náluk inkább az indok, a dolog miértje kap nagy nyomatékot. Szerintem mindenki ismeri az akció és sci-fi filmekben szinte mindig előforduló ehhez kapcsolódó sablonokat. Tegyük fel, alkotunk egy remek regényt, izgalmas fordulatokkal, jól olvashatósággal, és hozzá remek fő és mellékszereplőket, plusz ez gyenge ellenfelet. Ha ezt is jól kidolgoztuk volna, akkor a főhős szavai nem nyafogásnak és gyatra kifogásoknak tűnnének. Egyszóval, adjunk annak a gonosznak egy jó indokot, amiért ezen az egészen fáradozik.

Mellékszereplők:
Az ő alkotásuk folyamatába most annyira nem szeretnék bele menni, hisz szinte mindenkinek ez megy a legkönnyebben. Velük kapcsolatban inkább csak néhány „utómunka” ötletet osztanék meg, ami pont a fenti főszereplőnél található ajánlás ellenkezője. Hozzuk ki ezeket a karaktereket kicsit a rivalda fényre, ha tehetjük, akkor egy külön regény erejéig is.

Összefoglalóul, ne maradjunk meg mindig a szokott sablonoknál, merjünk nagyokat változtatni, és ha esetleg nem jön be, akkor még lehet javítani rajta.

Nincsenek megjegyzések:

Flickr Images