Búcsúzom - Itt a vége, fuss el véle... - Pennát a kézbe! [ igenis írok, ha írni akarok]

2019. január 5., szombat

Búcsúzom - Itt a vége, fuss el véle...


Drága Pennások!

Mindenféle előzetes mellébeszélés nélkül, most egy fontos hírt szeretnék veletek közölni: nem folytatom a Pennát a kézbe oldal írását. Nem elírás, nem téves hír, valóban így van. Ezt már hónapok óta fontolgattam, de mindig nehezen vettem rá magam, hogy végleg döntést hozzak. Rengeteg munkám van a blogban - lassan tíz éves múltra tekint vissza -, ezt főleg azok tudják, akikkel már a kezdetek óta tartom a kapcsolatot, általa ismertük meg egymást, vagy régebb óta követi az oldal alakulását, életét. Mindig a Penna volt számomra az, amelytől sosem akartam megválni. Magam miatt sem, de legfőképp miattatok. Tiszteltem a munkámban azt, hogy veletek együtt dolgozhatok, hogy támogathatlak titeket így, interneten keresztül is abban, amit szívvel-lélekkel szerettek - sokakat személyesen, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok -, motiválhatlak, ösztönözhetlek benneteket a bejegyzésekkel, s nem utolsó sorban a gyakorlati feladatok által segíthetem az írói munkátokat, fejlődéseteket. Élvezettel, kitartással tettem ezt nap mint nap az évek során, s a szívemhez nőtt  a Penna és annak olvasói, a Ti általatok létrejött Penna közösség. 


Miért döntöttem így?

Néhány éve sok minden történt a magánéletemben, melyek mind-mind pozitív változások, nagy fordulópontok, viszont a bennük rejlő örömök ellenére megvoltak a hátrányai is ezeknek az eseményeknek – egyre kevesebb időm jutott a Pennára és a vele kapcsolatos feladataimra. Más blogokkal fenntartott kapcsolatra, együttműködésre is kihatott ez a dolog. Folyamatosan szálltam ki egyes pályázatokra beérkezett munkák zsűrizéséből, kiadás előtt álló könyvek véleményezésére mondtam nemet, bétázási feladatkörben is részt vettem, amelyet idővel szintén visszautasítottam, az időnkénti blogvéleményezésekkel is felhagytam, majd a Pennával kapcsolatban is meg kellett gondolnom, hogy milyen rendszerességgel tudok bejegyzést hozni az oldalra.

Az új dolgok szépen lefaragtak a Pennára fordítható időmből, s ez talán, sokak számára észrevehető is volt. Emailben nem egy író tette szóvá a felületességemet beérkezett gyakorlati feladatok véleményezése kapcsán, de a bejegyzések minőségénél is vissza-visszaköszönt, hogy nem vagyok már úgy az írások mögött jelenlétben, mint régen. Nem hitelesek a témakifejtéseim, félkészek a bejegyzéseim, pontatlan vagyok részletezésben... sorolhatnám ezeket. S bár próbáltam ezen dolgozni, visszaterelni magam fejben és lélekben, nem nagyon sikerült.


Úgy érzem, a Pennát a kézbe vezetése már meghalad engem, vagy én nőttem túl rajta. Azt vallom, hogy bármibe is vágok, azt csináljam jól, vagy inkább sehogy, és most úgy érzem, eljött annak a pillanata, hogy a Pennát elengedjem… mert már nem tudom olyan jól csinálni, nem tudok vele azonosulni, és nem érzem, hogy ugyanolyan szívvel-lélekkel lennék iránta, mint azelőtt. Így, hogy mindenkinek érthető legyen, nem a blogolás vált teherré. Egyszerűen, a Penna világa, a kreatív írás, a beérkező művek folyamatos véleményezése, s az "írjak az írásról" jellegű alkotói folyamat vesztette el a jelentőségét. 
Nem szeretnélek titeket tévesen, felületesen vagy hiteltelenül véleményezni, amikor egy-egy feladatra alkottok. Nem szeretnék olyan bejegyzéseket hozni az oldalra, amelyeket csak nagy nehezen erőszakolok ki magamból, mert egyszerűen nem jönnek a gondolatok és a szavak. Nem szeretnék úgy írni a blogra, hogy az feladat számomra, és már nem kikapcsolódás. 

Ezen okokból kifolyólag hoztam meg azt a döntésemet, hogy a blogot elengedem. Hogy elérjen mindenkihez ez az információ, a Pennát a kézbe január végéig még megnyitható lesz, viszont ezután törlésre kerül mind az oldal, mind a hozzá kapcsolt email fiók és facebook oldal is.

Fontos információ


(A Pennát a kézbe oldal vezetését nem szeretném átadni senkinek, sem a tartalmát, sem a sablonját vagy kódját, így kérném, hogy ilyen kérésekkel ne keressetek. Több évnyi munkám, időm és energiám van az oldal szerkesztésében, így megtartva magamnak a jogot, miszerint én rendelkezem felette és én dönthetek a sorsáról, ezt átruházni senkire sem szeretném. Mindenki a maga tollával ékeskedjék, így ehhez tartva magam nem tartom ésszerűnek bárkinek is a birtokába adni azt, amiért én dolgoztam meg. Ha bárki érez magában lelkesedést és elhivatottságot arra, hogy írói oldalt vezessen, s ezen belül is szeretne írókat támogatni, segíteni, ezt szíve joga megtennie és bátran ösztönzöm is rá, DE mindezt a saját oldalán, a saját bejegyzéseivel és a saját ötletein alapuló tartalommal tegye! A blog tartalma nem másolható, nem sokszorosítható, nem használható fel személyes célra, nem jelentethető meg más felületen, saját név alatt, erre engedélyt nem adok! Kérném, hogy ezt tartsátok tiszteletben, és köszönöm a megértéseteket!)



Hogyan tovább?

A blogolást szeretném folytatni úgy és olyan témában, amelyben jól érzem magam és szívesen alkotok - tehát a Pennát a kézbe megszüntetésével nem tűnök el a blogvilágból -, viszont kreatív írással, gyakorlati feladatokkal, művek értékelésével már nem szeretnék foglalkozni a fentebb elmondott indokok miatt. A Pennán kívül létezik egy másik oldalam, amelyet néha megosztottam már veletek egy-egy cikk kapcsán. Ezen az oldalamon írói témáktól függetlenül írok mind a mai napig. Novellákat, verseket teszek közzé, ha inspirációm van hozzá, de emellett szívesen hozok könyvértékeléseket, ha épp elolvastam egyet és arról szeretném elmondani a véleményem, s ugyanígy szívesen mutatok be olyan újdoságokat, hobbilehetőségeket, amelyeket felfedeztem, én is művelem és szeretném ezt másokkal is megosztani, vagy felhívni rá a figyelmet. Hétköznapi témákról van szó, amelyek engem foglalkoztatnak és amelyekben jól érzem magam. 


Ha úgy érzitek, hogy ilyen formában is követnétek, olvasnátok tőlem, kíváncsiak vagytok rám a Penna nélkül is, szívesen és nagy szeretettel látlak titeket ezen a blogomon: 


Amit felajánlani szeretnék

- Úgy gondolom, hogy a saját munkáját általában mindenki megőrzi, viszont ha mégis lenne olyanra példa, hogy én közzétettem valakinek a munkáját a Pennán, tehát nálam szerepel, de az illetőnek nincs a birtokában, emailben nagyon szívesen elküldöm, hiszen az Ő írása. Ez azon írókat érinti, akik alkottak egy, vagy akár több gyakorlati feladatra is, valamint gondolok itt a vendégírói bejegyzésekre is, amikor volt szerencsém publikálni egy-egy író alkotását az oldalon. Kérném, hogyha valakinek szüksége lenne valamelyik novellájára, történetére, írására, bátran írjon érte! Az oldal törlése után ezek elvesznek, felelősséget nem vállalok értük. Megértéseteket köszönöm!

- Akinek szüksége lenne még az Inspirációs naplóra és a Feladatgyűjteményre (ebben 51 gyakorlatot válogattam össze, pluszban jár hozzá egy jegyzék is, amelyben példaírásokat mellékeltem az egyes feladatokhoz), szintén szívesen elküldöm.

- Egy másik dolog: szeretnék néhány oldalt a figyelmetekbe ajánlani, amelyek a Pennához hasonlóan Kreatív írással foglalkoznak. Remélem, találtok közöttük olyat, amelyet szívesen követnétek a továbbiakban. 


Kérném, hogyha tudtok bármilyen olyan oldalról, amely írással vagy a gyakorlati feladatokhoz hasonlóan, aktív és rendszeresen visszatérő pályázatokkal foglalkozik, azt osszátok meg egymással itt, kommentben, hogy a továbbiakban is legyen lehetőségetek ilyen jellegű oldalt/oldalakat követni és olvasni!



Köszönöm Nektek!


Hálával tartozom Nektek ezért a sok-sok évért, amit Veletek tölthettem. Nemcsak olvasóimként tekintettem rátok, hanem mint barátokra. Megtisztelő volt számomra, hogy tarthatom veletek a kapcsolatot szakmai szinten és személyesebb formában is, örültem, hogy megismerhetem az írói világotokat, beleláthatok az ötleteitekbe és általatok én is tanulhatok, inspirálódhatok, a bizalmatokért pedig még inkább hálás vagyok, hogy olvashattalak és véleményezhettelek benneteket. Köszönöm, hogy általatok ilyen sokáig működhetett az oldal, hogy vezethettem értetek, s tartalommal láthattam el hétről hétre a Ti elképzeléseitek szerint, hiszen sok-sok tanácsot és ötletet adtatok, amellyel számomra könnyebbé tettétek a blog szerkesztését. A fentebb említett másik oldalamon biztosan megtaláltok, facebookon is, akikkel ismerősök vagyunk, így bízom benne, hogy ha a Pennán majd nem is, de más felületeken találkozunk. 

Az oldal tehát január végéig még működik, hogy mindenki értesülhessen erről a változásról, valamint a saját művek, az Inspirációs napló és Feladatgyűjtemény elkérése szintén január végéig tehető meg, ha erre igény van.

A legjobbakat kívánom Mindenkinek! Jó írást, szeretettelteli alkotást a továbbiakban!


20 megjegyzés:

  1. Szia!

    Sajnálom, hogy bezárod az oldalt, mert mindig jó volt feljönni, és olvasgatni. Egy olyan kérdésem lenne feléd, hogy az összesített gyakorlati feladatok jegyzékét el tudnád-e küldeni nekem e-mailben, leírásokkal együtt? Szeretném őket megcsinálni a jövőben, csak a magam szórakoztatására, és nem lenne rossz, ha meglennének a címek és a feladatok. A címem lheastbrook@gmail.com, és ha megtennéd, nagyon hálás lennék. További sok sikert a blogoláshoz!

    Ölel,
    Leah

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Leah!

      Elküldtem neked emailben! Köszönöm a kedves szavakat! :)
      Én is sok sikert kívánok neked az írásban, a blogolásban és az életben is!

      Törlés
  2. Kedves Szatti!

    Szomorúan olvastam a bejegyzésed, sajnálom, hogy bezárod az oldalt, de tisztelem és tiszteletben tartom a döntésed.
    A blogra feltöltött írásaidból nem csak tanulhattam, de rengeteg erőt merítettem az évek folyamán. Sokszor akartam abbahagyni az írást, de ez az oldal mindig motivált és nagy szerepet játszott abban, hogy a bölcsészkar mellett döntsek, és soha ne adjam fel az írással kapcsolatos álmaim, mert megtanítottál arra, hogy bármi is történjék, „igenis írok, ha írni akarok.” :)
    Köszönöm neked!

    Istentől megáldott, boldog életet!

    Nagy öleléssel,
    egy álmodozó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Jól esnek a szavaid! :)
      Minden jót kívánok neked, sok-sok sikert, elismerést és örömöt!
      Hálás vagyok, hogy olvasómnak tudhattalak!

      Törlés
  3. Szia! Nagyon sajnálom, hogy megszűnik a blog, de megértem. Szeretném én is elkérni az Inspirációs naplót és Feladatgyűjteményt a klauge007@gmail.com címre.
    Köszönöm szépen és minden szépet, jót kívánok neked a továbbiakban!:)
    Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Klau!

      Elküldtem az emailt! Köszönöm a jelenléted és a hozzászólásod! :)

      Törlés
  4. Kedves Szatti!

    Szomorúan olvastam a hírt, de abszolút megértem, hiszen én is tapasztalom, hogy a munka és a magánélet mellett az évek előrehaladtával egyre kevesebb energia, ihlet és idő van a blogok vezetésére. Sokszor sok helyen hangot adtam már annak, hogy mennyit kaptam a Pennától, és közvetlenül tőled is! Több írói válságból húztak már ki a gyakorlati feladatok és még többször adtak ihletet saját történetekhez. És persze nem utolsó sorban mind az oldal, mind te magad ösztönöztél a saját blog megalkotásában. Mindezekért és még ezernyi más dologért örökké hálás leszek neked! Mindig mosolyogva és örömmel fogok visszagondolni erre a blogra!
    Remélem, az életed a lehető legszebben és legboldogabban alakul majd - és azt is, hogy ezekről a szép és boldog eseményekről hallunk is majd a személyes hangvételű blogodon. :P :D Bár személyesen soha nem találkozhattunk (még), levél váltások során mégis előfordult, hogy úgy éreztem, magam mellett tudhatlak, mint egy régi barát, aki pontosan érti azt a dilis szenvedélyemet, amit írásnak hívnak. :D Többek között emiatt is merem remélni, hogy ez a búcsú nem "soha többé nem beszélünk" búcsú, csak egy rövid pá-pá. :)

    Hálával és köszönettel,
    Henna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Henna!

      Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat és örülök, hogy bár "csak" neten keresztül, de tudtam neked segíteni az írásban, hozzád tenni, megerősíteni, amiben szükségét érezted. Jó szívvel gondolok rád, azért váltottunk jó pár emailt. Remélem, hogy a későbbiekben is tartjuk majd a kapcsolatot, abban én is biztos vagyok, hogy ez nem egy végleges elköszönés, csupán egy változás :)

      Sok puszi és köszönök én is mindent Neked!

      Törlés
  5. Kedves Szatti!
    Sajnálom ugyan, hogy megszűnik az oldal, de teljesen megértem. És igazán korrektnek és fairnek tartom, hogy az olvasóiddal ezt nyíltan közlöd és nem akarsz nekik olyan tartalmat hozni, ami nem hozza a várt minőséget.

    Azonban én mindemellett szeretném megkérdezni, hogy nem lehetséges az oldal fennmaradása? Mármint, hogy nem törölsz mindent és a cikkek továbbra is elérhetőek maradnának? Én rendszeresen járok vissza olvasni, nem csak az új bejegyzéseket a régieket is, nagyon hasznosak és sok segítettek nekem a fejlődésben.

    Remélem ezek után csakis örömöd lesz az írásban és az életben is.
    Köszönöm, hogy ennyit segítettél nekem, még ha csak a gépen keresztül is.

    Köszönettel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Maya!

      Köszönöm a véleményed és hálás vagyok a megértésedért, hogy elfogadod a döntésemet. Mindig igyekeztem korrekt lenni veletek, és ugyanezt a hozzáállást éreztem most is helyesnek ahelyett, hogy elhitessem mind magammal, mind veletek, hogy minden a régi és ugyanúgy állok az oldalhoz. Köszönöm, hogy ezt pozitívan fogadtad a többiekhez hasonlóan. :)
      Sajnálom én is az oldalt, számomra is nehéz lesz megszokni a hiányát, hiszen évekig szerves része volt az életemnek, de ez most így alakult és így a legjobb szerintem. A kérdésedre válaszolva, gondolkodtam rajta, hogy megtartom, mint felületet és megértem az érveidet, de akkor úgy érezném, hogy továbbra is csak lóg a levegőben a dolog. Rossz emlékeztető lenne, hogy nem folytatom az oldalt, de közben mégsem teszek pontot a végére, nekem így jelenti a legtisztább lezárást, hogyha megszűntetem. A Feladatgyűjtemény és az Inspirációs napló elkérhető, azt használjátok kedvetekre továbbra is! Ha nincs még meg neked, és szeretnéd elkérni, írj bátran emailben.

      A másik oldalamon biztosan megtaláltok, így ha Penna nélkül is, de ott mindenképp jelen leszek bárkinek, bármiben.

      Köszönöm a megértésed! :)

      Törlés
  6. Kedves Szatti!

    Olvastam a bejegyzést, miszerint a Pennát a kézbe blog megszűnik. Sajnálom, mert tényleg nagyon sok mindent leírtál ide, sokaknak segítettél, inspirációt, ötletet, kreatívságot adtál, kezdeményeztél. Az írásaid mind szépek, tartalmasak és sokszínűek. Igaz, hogy ritkán vállaltam be a gyakorlati feladatokat, de amihez írtam, azért tettem, mert készen álltam rá, és nemcsak meg akartam próbálni. Főleg akkor, amikor már tényleg nem sikerült az írással úgy foglalkoznom, ahogy azt szerettem volna. Örültem, hogy valaki véleményezi, kritikát ír róla, sőt, ha kell tanáccsal lát el. Hiányozni fog a blog, mert mindig mikor az írással fennakadtam, akkor csak olvasnom kellett egy-egy bejegyzést, ami segített továbblépni, vagy más szemszögből láttatni dolgokat. Remélem, egyszer, ha eljön az ideje és te is úgy érzed, hogy a blog újraindulhat, vagy valamilyen formában egyszer csak visszatér, szívesen olvasnám és követném. De tudom, mit jelent ténylegesen lemondani valamiről, amit szeretünk, még akkor is, ha rossz dolog és tudjuk, nem biztos, hogy lesz folytatás. Én mégis örülök, hogy olvashattam a blogod és sok sikert kívánok az életben!

    Köszönettel
    Christin Dor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Christin Dor!

      Köszönöm a véleményed és a megértésed! :) Ha egyszer késztetést érzek majd rá, vagy lesz bennem elég motiváció, lelkesedés és érdeklődés, hogy ismét foglalkozzak ezzel a témával, biztosan teszek érte, de jelenleg úgy érzem, nálam most érkezett el az a pillanat, hogy idézőjelesen, letegyem a Pennát. A Penna részéről ez egy lezárás, de a blogos teendőket tekintve, hogy más oldalakon működök, nem érzem búcsúzásnak. Csak más felületen, más témában leszek elérhető. Senkinek sem szerettem volna ezzel a döntésemmel csalódást okozni, viszont úgy éreztem, akkor okoztam volna nagyobb csalódást, ha továbbra is fenntartom a blogot, s mégsem csinálom szívvel-lélekkel, nem úgy véleményezem a beérkező alkotásokat, ahogyan Ti megérdemelnétek. Amikor már nem szívesen csinál valamit az ember, el kell engedni.

      Köszönöm a jelenléted és a hozzászólásod! :)

      Törlés
  7. Szia Szattim,

    Sajnálattal hallom, hogy nincs tovább. :(
    Persze a leírtak alapjám megértelek és tényleg nincs értelme folytatni, ha már csak kényszernek érzed.
    De azért örülök, hogy a másid blogoddal még a blog világban maradsz.

    Szeretném még megköszönni, hogy ilyen lelkesen és odaadóan vezetted a blogot, hogy rendszeresen hoztál új kihívásokat, elolvastad és véleményezted őket, sőt a "győztessel" külön bejegyzést csináltál. Remek munkát végeztél és imádtam visszajönni az oldalra.

    Sok sikert a másik bloghoz.
    Egy lelkes olvasód
    B

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Brukú!

      Köszönöm a hozzászólásod és a megértésed! :) Sok sikert kívánok Neked én is a blogozáshoz és a mindennapjaidhoz!
      Sok puszi!

      Törlés
  8. Kedves Szatti!

    Nagyon sajnálom, hogy megszűnik a Pennát a kézbe oldal! :(
    Szeretném elkérni az Inspirációs naplót és a Feladatgyűjteményt. Az email címem takacssacka0201@gmail.com
    Előre is köszönöm és sok sikert kívánok a továbbiakban! :)
    Saci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Saci!

      Köszönöm, hogy írtál! A kért dolgokat már küldöm is az emailedre!
      Minden jót kívánok én is! :)

      Törlés
  9. Kedves Szatti!
    Nagyon sajnálom, hogy bezár az oldal, de megértem az álláspontodat, anno én is hasonló okokból töröltem az enyémet.
    Elkérhetem az Inspirációs naplót és a Feladatgyűjteményt? Az e-mail címem: holysilence22@gmail.com
    Köszönöm szépen!
    További jó alkotást,
    Rhyen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólásod és a megértésed, Rhyen! Küldöm a kért dolgokat az emailedre! :)

      Jó alkotást kívánok Neked én is!

      Törlés
  10. Kedves Szatti!
    Én is sajnálom, hogy erre a döntésre jutottál végül, már több éve látogatom az oldalt, és mindig találtam valami kapaszkodót, amire éppen szükségem volt. Ezúton is köszönöm azt az időt, energiát és kitartást, amit belefektettél a blogba, nagy segítséget nyújtottál általa számos írópalántának, engem is beleértve. Én is szeretném elkérni az Inspirációs naplót és a Feladatgyűjteményt a beatajuliette@gmail.com e-mail címre.
    Nagyon szépen köszönöm előre is!
    További sikeres alkotást és minden jót kívánok!
    Üdv,
    BeataJuliette

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves BeataJuliette!

      Nagyon köszönöm a hozzászólásod! Sokat jelentett számomra a blog, és mindig is nagyon fontos részem lesz, annak, aki most vagyok. A másik blogomon továbbra is aktív leszek, viszont a Pennát a kézbe, mint írástémájú oldal, abban már nem tudok otthonosan mozogni, tevékenykedni. Köszönöm a véleményed! :)

      A kért dokumentumokat elküldtem az emailedre!

      Törlés